Index Vakbarát Hírportál

Csak a véletlenen múlt, hogy nem sérült meg a másfél éves baba a cigitől

2017. október 12., csütörtök 12:14 | aznap frissítve

Vádat emelt az ügyészség a másfél éves kislányt cigarettáztató pesterzsébeti férfi ellen - közölte az ügyészség. Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérletével vádolják a 24 éves férfit. A gyerek 22 éves édesanyjával szemben kiskorú veszélyeztetése a vád. A vádlottak testvérek. 

2017. május 25-én másokkal együtt egy XX. kerületi lakásban voltak, és velük volt a nő 18 hónapos gyermeke is. A vádlott férfi ebben az időben házi őrizetben volt egy másik ügy miatt.

A férfi a mobiljával élő adásban közvetítette videón, ahogy a 18 hónapos unokahúgát az ölébe ültette, és az égő cigarettát többször a kislány szájába tette, miközben a gyermeket kitartóan arra biztatta, hogy a füstöt tüdőzze le. A gyerek tiltakozott ez ellen, fintorgott, és mindkét kezével hadonászott.

A sértett édesanyja végignézte ezt, de semmit nem tett annak érdekében, hogy azt megakadályozza. A nő a többi jelen lévővel együtt szórakoztatónak tartotta testvére tettét. 

A vád szerint, ha a másfél éves gyerek a cigarettába akár csak egyszer is beleszívott volna, a légcsövébe és a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot válthatott volna ki nála. A hadonászó mozdulatok miatt az égési sérülések reális veszélye is fennállt. Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy ezek a sérülések elmaradtak.

Az édesanya azáltal, hogy végignézte a testvére tettét anélkül, hogy bármit tett volna a megakadályozása érdekében, a kiskorú gyereke egészségét súlyosan veszélyeztette.

 A férfi más ügyben előzetes letartóztatását tölti.

Rovatok