Index Vakbarát Hírportál

Évek óta nem jártak ilyen befolyásos amerikai politikusok Budapesten

2017. október 12., csütörtök 20:36

Ha nem csal az emlékezetem, John McCain arizonai szenátor 2014-es látogatása óta nem járt senki az amerikai szenátus tagjai közül hivatalos úton Magyarországon – ami sokat elárul arról, mennyire hűvös lett a két ország kapcsolata. A kongresszus alsóházából, a képviselőházból ugyan érkeztek néha csoportok, de az ő politikai befolyásuk messze elmarad a szenátorokétól.

Most azonban hosszú kihagyás után rögtön egy hét szenátorból álló, kétpárti delegáció tartózkodott Budapesten. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha nem célirányosan miattunk és magyar meghívásra utaztak Európába, Magyarországot Olaszország és Németország közt ejtették útba. 

A kedden érkező és csütörtökön továbbutazó delegáció tagjai a republikánus John Cornyn (Texas), Richard Shelby (Alabama), Pat Roberts (Kansas),  Debra Fischer (Nebraska) és Lamar Alexander (Tennessee) mellett a demokrata Patrick Leahy (Vermont) és Jeanne Shaheen (New Hampshire) voltak.

Orbán Viktor miniszterelnöknek nem jutott rájuk ideje – pedig 2012-ben még ő is fogadta Richard Shelby szenátort –, helyette szerdán Gulyás Gergely Fidesz-alelnök és frakcióvezető köszöntötte őket, ami Gulyás politikai súlyának növekedését is jól mutatja. 

A Fidesz-frakcióvezető a beszédében elpanaszolta a szenátoroknak, hogy az elmúlt években a State Department (az amerikai külügyminisztérium) bele akart szólni a magyar belpolitikába, ami ártott a kétoldalú kapcsolatoknak és az USA magyarországi imidzsének is. Gulyás Colleen Bell volt amerikai nagykövetet viszont kifejezetten megdicsérte.

A szenátorok Gulyás mellett a budapesti látogatásuk alatt Kövér Lászlóval, Simicskó István honvédelmi és Szijjártó Péter külügyminiszterrel is találkoztak. A szerdai parlamenti fogadásról Gulyás Facebook-oldaláról értesültünk, a kormányközeli média valamiért nem számolt be róla.

(Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b5) fogadja az amerikai szenátus delegációjának tagjait, John Cornyn, Lamar Alexander, Deb Fischer, Jeanne Shahenn, Pat Roberts, Patrick Leahy és Richard Shelby szenátorokat (b-j) az Országház Varga Béla termében 2017. október 11-én. Fotó: Illyés Tibor/MTI)

Rovatok