Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták a lex CEU határidejének meghosszabbítását

2017. október 17., kedd 12:19 | aznap frissítve

Négy napja jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy módosítják a felsőoktatási törvényt, vagyis egy évvel meghosszabbítják azokat a határidőket, ameddig a nálunk működő külföldi egyetemeknek teljesíteniük kell a lex CEU által megszabott új feltételeket - a parlament pedig kedden már jóvá is hagyta a módosítást.

A képviselők 118 igen, 31 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el a módosítást, ami 2019. január 1-ig ad határidőt arra, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények teljesítsék magyarországi működésük feltételeit. A Trócsányi által jegyzett indítvány arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerinti nemzetközi megállapodást eddig csak a McDaniel College Budapesttel kötötte meg Magyarország, a többi intézmény esetében a tárgyalási szakaszban tartanak. A kormány - részben a Velencei Bizottság véleményére is utalva - a határidő meghosszabbítását tartotta szükségesnek a jogkövetés megkönnyítése érdekében.

A CEU nem fogadta kedvezően a döntést, szerintük ugyanis ez csak meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát. Ugyanakkor az egyetem fennmaradását biztosító megállapodás New York állam és a magyar kormányzat között készen áll az aláírásra, azt már csak ratifikálni kell. A magyar kormány ráadásul már aláírt egy szerződést Maryland állammal a McDaniel College ügyében, így a CEU a New York állammal kötendő megállapodás aláírásának elmulasztását csak a CEU elleni diszkriminációként tudja értelmezni.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azonban a kormánypártoktól meglepő módon reagált az döntésre, eszerint a hosszabbítás azt jelenti, hogy a kormány elfogadta a Velencei Bizottság kritikáját, ami arra vonatkozott, hogy az eredeti határidőig nem lett volna elég idejük az egyetemeknek megfelelni az előírásoknak. Gulyás utána azért sietett leszögezni, a módosítással semmi sem változott,

a jogszabályok pedig mindenkire vonatkoznak, Soros György egyetemére is.

Rovatok