Index Vakbarát Hírportál

35 millióból telepítenek kormányablakot a Keleti pályaudvarra

2017. október 18., szerda 20:19

34,5 millió forintnyi összegből kormányablakot telepítenek a Keleti pályaudvar Thököly út felőli oldalára. A munkálatokra az Európai Unió adta az összeg 85 százalékát, de mivel kötött felhasználású összegről van szó a műemlék többi részét érintetlenül hagyják, írja a 444.

A kormányablakot a tervek szerint nyárig kellett volna befejeznie a Belvárosi Építő Kft.-nek, de végül a határidőt augusztusban későbbre tolták. A kivitelező akkor részben az épület állapotával indokolta a csúszást. "A nagymértékű beázások jelentősen károsították a mennyezetet, így az ott nyomokban fellelhető, megmaradt díszítőfestés a terem teljes beállványozása nélkül nem tárható fel" – közölték.

A felújítás a Lotz-terem és az attól keletre eső volt postapavilon közötti földszinti épületrészt érinti, azaz egy mindössze 40 méteres sávot, miközben az egyébként is siralmas állapotban lévő pályaudvar többi része látványosan pusztul tovább. A mostani beruházás tehát csak még jobban kihangsúlyozza a műemlék homlokzatának állapotát. A négyes metró építésekor ugyan felmerült a teljes rekonstrukció, ám végül csak a Baross tér újult meg.

A 444 úgy tudja, hogy a Nyugati pályaudvarnál szintén egy hasonló kormányablak létesítését tervezik, nagyobb felújítás azonban ott sem várható.

Rovatok