Index Vakbarát Hírportál

Volt fűtés, nincs fűtés négyszáz budapesti lakásban

2017. október 19., csütörtök 10:13

Legalább másfél, de rossz esetben akár három hónapra is fűtés nélkül maradhatnak annak a négyszáz fővárosi lakásnak a lakói, ahol a gázszolgáltató a gázvezeték ellenőrzésekor problémát talált. Olvasónk pár hónapja új lakásba költözött, majd az október eleji kellemetlen hidegben arra ért haza, hogy a házuk kapuján egy papír függ: a társasház gázvezetékét lekapcsolják, mert az „tömörtelen”. Ez azt jelenti, hogy fennáll a gázszivárgás veszélye, a lakókat terhelő javítás és ellenőriztetési procedúra legalább másfél hónap, azaz jó esetben is csak novemberre lesz fűtésük. Érthetetlen, hogy a szolgáltató miért szeptemberben, illetve októberben ellenőriz és kapcsol le embereket a gázról, miért nem a fűtési szezonon kívül teszi ezt.

Egy XII. kerületi utcában a Főgáz augusztus végétől október elejéig új gázvezetékeket fektetett, hosszan fel volt túrva az aszfalt.

„Ennek keretében arra mentünk haza szeptember 28-án, hogy egy fecni lóg az ajtón, hogy az egész házat levágták a gázvezetékről, mert az »nem tömör«. Nekünk kellett kijavítani a hibát, de a gázterv elkészítésére és a kivitelezésre nagyon nehezen találtunk szakembert, mert 

a fűtési szezon kezdete zajlik éppen, sok szerelő azt mondja, hogy erre az évre már nem vállal kivitelezést. Három lakás van a házunkban, lakásonként 200 ezer forintos költség lesz most a javítás.

A gázművek ugyanis szimpla szerelést nem fogad el, csak tervezést/kivitelezést. Itt vagyunk két gyerekkel meleg víz és fűtés nélkül, úgy tűnik, egyhamar nem lesz fűtés és meleg víz a lakásunkban, miközben két kisgyerekünk van” – írta le olvasónk a helyzetét. 

Az eset egyáltalán nem egyedi, egy másik olvasónk szintén októberben azt írta az Indexnek, hogy a Bartók Béla úton lévő, XI. kerületi társasházukban, amelyben 196 lakás van, már három és fél hónapja nincs gázszolgáltatás.

Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. sajtóosztályán az esetekkel kapcsolatos érdeklődésünkre október elején azt mondták: 

a fővárosban és környékén egymillió lakást látnak el, ebből négyszázban van hasonló helyzet.

A Főgáz állítja, hogy a szóban forgó XII. kerületi háznak már márciusban, tehát fél évvel a munkálatok előtt küldött értesítést. Az Indexnek mutattak is egy fotót, amin látható, hogy az értesítést a ház kapujára függesztették ki, és ebben leírják, hogy a rekonstrukciós munkálatok során a ház gázvezetékeit is megvizsgálják majd, sőt, azt is közlik az értesítésben, hogy az ellenőrzés után csak akkor kapcsolják vissza a gázt, ha mindent rendben találtak.

Jobban figyelhettek volna a lakók

Az érintett házban nincsen közös képviselő, és a problémás helyzetnek ez lehet az egyik kulcsa, mondja Molnár Sándor, aki hetven társasházat kezel, és a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára. Tapasztalata szerint gyakori, hogy a társasházak kezelői vagy a közös képviselő nélküli társasházak lakói nem figyelnek oda az értesítésre, nem értik, vagy nem gondolják komolyan, hogy valóban a gáz elzárása lehet a figyelmeztetés vége.

„A gázvezetékek esetében két kategória létezik: ha tömör a vezeték, akkor minden rendben, ha tömörtelen, akkor gázszivárgás van” – magyarázza Molnár Sándor. A szakmai szövetség főtitkára szerint rendszeresen előforduló eset, hogy amikor az utcai gázvezetéket javítja, cseréli a szolgáltató, és amikor az új vezetéket rákötik az épületek vezetékeire, akkor kiderül: azok elavultak, öregek és szivárognak. „A társasházkezelőknek előre kell gondolkozniuk, és ellenőriztetniük kell a házban található gázvezetékeket. Egy szakképzett közös képviselő, társasházkezelő ránézésre meg tudja állapítani, ha a gázvezeték felújításra szorul, és előre meg tudja tervezni a felújítást fűtési szezonon kívül" – mondja a szakember. Másfelől Molnár szerint a gázszolgáltatók is rugalmatlanok: 

nem lenne szabad a gázszolgáltatóknak szeptemberre és októberre hagyniuk a javításokat, átkötéseket.

Ha júniusban végeznék el a munkálatokat, akkor lenne az embereknek idejük lépni a fűtési szezon előtt."

Azok a közös képviselők, akikkel beszéltünk, mind azt mondják, hogy a Főgáz gyakran rugalmatlan a felhasználóival. Egyikük úgy fogalmazott, hogy „a Főgáz nem igazán szolgáltatásbarát. Nem szolgáltatást nyújt, hanem csak diktál, és abszolút rugalmatlan." És éppen ezért sok múlik a közös képviselőkön, egyikük azt mondta az Indexnek, hogy „egy társasház életében a legneuralgikusabb dolgok egyike a gázvezeték, egyrészt mert törvényi kötelezettség is van rá, másrészt veszélyes is, ezért amint átveszünk egy házat, a gázvezeték állapotát nézzük/nézetjük meg elsők között”.

A gázszolgáltató nem lehet rugalmas?

A Főgáz az Indexnek küldött válaszában jogszabályokra hivatkozik, és arra, hogy lépéseit megfelelően előkészíti, valamint hogy nem kockáztathat egy esetleges gázrobbanást.

„A Főgáz Földgázelosztási Kft. az élet- és vagyonbiztonság megóvását tekinti a legfontosabb szempontnak.

Az ingatlantulajdonosok saját rendszerében keletkezett hibákért értelemszerűen az ingatlantulajdonosok a felelősek.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az elosztóhálózathoz kapcsolódó csatlakozóvezeték és a felhasználói berendezés az ingatlantulajdonos tulajdonát képezi. A csatlakozóvezeték és a felhasználói berendezés üzemeltetése a felhasználó kötelezettsége. A 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról, illetve az ehhez kapcsolódó 19/2012. NGM rendelet kimondja, hogy a fogyasztók, legalább 10 évente kötelesek műszaki-biztonsági felülvizsgálatot elvégezni az ingatlanhoz tartozó, azaz a lakók tulajdonában álló csatlakozóvezetékeken, illetve 5 évente a felhasználói berendezéseken (mint például a konvektor vagy kazán).”

Miután a társasházak megjavíttatták a telekhatáraikon belül lévő hibát, a gázszolgáltatónak el kell azt fogadnia. Gyakran 2-4 hét, mire a már javított, alkalmas, hibátlan vezetékrendszert újra visszakapcsolják a szolgáltatásba, mert mint azt egy általunk megkérdezett gáztervező-kivitelező mondja, a gázszolgáltatók létszámhiánnyal küzdenek. Ráadásul ez az elfogadtatási procedúra igencsak költséges, egy 11 lakásos társasház szeptemberben 255 ezer forintot fizetett a tervezett gázvezeték-javításuk elfogadtatásáért (ez az úgynevezett épület zárás-nyitási MEO költség).

Azt is megkérdeztük a Főgáz sajtóosztályától, hogy a vezetékeket ellenőrző munkálatokat miért a fűtési szezon kezdetére időzítik, miért nem a fűtési szezonon kívül, például nyáron végzik el, amikor szivárgás esetén még ha le is kapcsolják a gázt, nem kell fagyoskodni és könnyebb kivitelezőt is találni. Ugyanis így októberben a fűtésszerelő, kivitelező ritka kincs, de még ha gyorsan sikerül is a lakóknak kijavíttatni a hibát, a gázszolgáltatónak akkor is harminc napja van arra, hogy azt ellenőrizze, mielőtt visszakapcsolja a rendszerre a házat. 

A Főgáz állítja: minden évben törekszik arra, hogy hálózatrekonstrukciós munkáit október 15-ig befejezze, és hogy ezeket döntően a nyár folyamán végzi. "Ez 2017-ben is így történik, túl vagyunk a tervezett projektek 2/3-án és a fűtési szezon kezdetéig a fennmaradó munkák most fejeződnek be" – írták válaszukban.

Borítókép: Marjai János / MTI.

Rovatok