Index Vakbarát Hírportál

Jobb nem kritizálni a kormányt, ha az ember tanítani akar

2017. október 19., csütörtök 18:27

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta azt a szakközépiskolát, ahová azért nem vettek fel egy tanárt, mert a Facebookon a magyar oktatáspolitikát kritizálta. A TASZ szerint egészen a bejegyzésig úgy volt, hogy Vári Anikót felveszik az iskolába, azonban a Facebook-bejegyzése miatt az igazgató mégis meggondolta magát. A TASZ bejegyzéséből kiderül, hogy a pedagógus iskolában tanító férjét később felelősségre vonta az igazgató a bejegyzés miatt, majd elutasította az állásjelentkezését.

Egy emailből azonban kiderült, hogy korábban az igazgató Várit javasolta a posztra, de a bejegyzés után jelezte a férjének, hogy nincs szüksége kormánykritikus emberekre az intézményben. Ugyanebben a beszélgetésben az is elhangzott az igazgatótól, hogy az intézményt fenntartó minisztériumból jelezték, ne alkalmazzanak kritikus véleményt hangoztató embereket az iskolában. Vári mellett egy ember pályázott még, akinek a kiírás ellenére nem volt tanári végzettsége, mégis ő kapta meg az állást.

A TASZ az EBH-hoz fordult, ahol megállapították, hogy politikai véleménye alapján diszkriminálták az iskolánál. Az eljárási költség mellett 300 ezer forint bírságot kell fizetnie az iskolának, de megtámadták a döntést, vagyis még nem zárult le teljesen az ügy.

Az eset azért is különösen érdekes, mert a tanárhiány most már egész Magyarországon komoly problémát jelent.

Rovatok