Index Vakbarát Hírportál

Leköpték és megrúgták Cserdi polgármesterét

2017. október 19., csütörtök 17:36 | aznap frissítve

A Hír TV Privátszféra című műsora Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével forgatott, és a stáb Facebook-bejegyzése szerint a politikust leköpték és megrúgták egy nyilvános fórumon.

Bogdán legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az őcsényiek gumikiszúrásba és polgármesteri lemondásba torkolló ellenkezése után felajánlotta, a falujában nyugodtan nyaralhatnak az állam által befogadott menekültek.

A bejegyzés szerint Bogdánt nem csak inzultálták a helyszínen, de az egyik gyalogátkelőn meg is próbálták elgázolni.

A műsorból kiderül, hogy Bogdánt a hírhedt köcsögmentesítő programjával kapcsolatban hívták egy fórumra, de később a menekültek befogadása is szóba került, azonban annyira elszabadultak az indulatok, hogy annak tettlegesség lett a vége.

Kerestük Cserdi polgármesterét is az üggyel kapcsolatban, de nem kívánt nyilatkozni.

Rovatok