Index Vakbarát Hírportál

Kidobja a KFC a biztonsági cégét

2017. október 20., péntek 18:40

Ahogy megírtuk, vasárnap este a budapesti Király utcában található KFC gyorsétterem biztonsági őre megverte Szabó Zoltánt, az Index újságíróját, akinek a száját több öltéssel kellett összevarrni.

Még aznap este a KFC közleményben jelezte, hogy kirúgták a biztonsági őrt, és a KFC felülvizsgálja a biztonsági szolgálattal való együttműködést. A gyorsétterem regionális igazgatója, Fukcius Tamás a sajtónak kiküldött közleményben azt írta: "Nagyon sajnáljuk a vasárnap este, a Király utcai éttermünkben történt eseményeket. Teljes mértékben vállaljuk a felelősséget a történtekért"

Most a KFC Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint a cég lezárta a belső vizsgálatot.

Úgy döntöttünk, hogy vállalatunk felbontja a szerződést a biztonsági szolgálatot ellátó céggel, amely az ügyben érintett biztonsági őrt alkalmazta. A vasárnap este szolgálatban lévő műszakvezető írásbeli figyelmeztetésben részesült és nem láthatja el a pozíciójához tartozó feladatait, amíg nem teljesíti a számára előírt képzési programokat

– áll a közleményben, majd így folytatódik: "Munkatársaink a mai napon találkoztak a sérülést szenvedett vendégükkel, akitől személyesen is bocsánatot kértek. Megállapodtunk vele abban, hogy vállalatunk társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségével összhangban támogatást biztosítunk az általa megjelölt szervezeteknek".

Rovatok