Index Vakbarát Hírportál

Papírra rögzítették, dossziékba tették a gyónási titkokat

2017. október 20., péntek 07:17

A szcientológusok nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy papírra rögzítik híveik gyónási titkait, egy kiugrott tag viszont számítógépre felvitt, érzékeny adatokat tartalmazó, tudatosan épített adatbázisról beszél. Noha a szervezet a vallásszabadság elleni támadásként értelmezi a házkutatásokat, a hatóságoknak nem az „egyház” nézeteivel, hanem a módszereivel van bajuk. Arról, hogy milyen dossziékat vittek el a rendőrök a házkutatásokon, az ügyvédek nem beszélhetnek, mert a nyomozók titoktartási nyilatkozatokat írattak velük alá.

Mérföldkőnek számít a szcientológia magyarországi történetében az, ami szerdán történt: a rendőrség a Magyarországi Szcientológia Egyház Vallási Egyesület budapesti központjában és másutt is házkutatásokat tartott. Bár évekkel ezelőtt már ítéltek el magyar szcientológust kuruzslás miatt, az akkori ügyhöz csak annyi köze volt az „egyháznak", hogy az idős férfi a szervezet tagja volt. Az merőben új, hogy az egész szervezetet érintő büntetőeljárás indul, márpedig a szerdai rendőrségi akció erről szól, ráadásul a szcientológusok működésének egyik alapját,

az információgyűjtő tevékenységüket érinti.

Úgy tudjuk, a rendőrségi eljárást egy kilenc hónapig tartó vizsgálat előzte meg, utóbbit a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) végezte, miután tavaly több panaszt kaptak olyanoktól, akik az „egyház tagjai voltak, vagy valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szervezettel.

A mostani rendőrségi eljárásról hivatalosan keveset tudni, a Nemzeti Nyomozó Iroda csak annyit árult el, hogy személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen. Nem hivatalos forrásokból úgy tudjuk, a rendőrség a NAIH-nak küldött panaszok alapján kezdett nyomozni. A szervezetnek egyébként idehaza 1000-1500 tagja lehet, de százezerre tehető azok száma, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szcientológusokkal. 

Noha a szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásnak tartják a rendőrségi akciót, az egyértelműnek tűnik, hogy a hatóságoknak nem a nézeteikkel, hanem a módszereikkel van bajuk. Úgy tudjuk, azt gyanítják, hogy a módszerek, amelyekkel a szcientológusok a tagjaikról információkat, személyes adatokat szereznek és ahogy ezeket tárolják, törvénysértők, és súlyos visszaélésre adnak lehetőséget. Márpedig egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről nyilvánosságra került információk alapján a hatóságok érdeklődése egyáltalán nem tűnik alaptalannak.

Kulcsszavakkal kereshető adatbázisuk is van

Bonyai Péter 1995 és 2005 között maga is szcientológus volt, állítása szerint belülről ismeri a szervezetet. Két évvel ezelőtt még egy alapítványt is létrehozott, azoknak próbál segíteni, akik otthagyták a szervezetet, de szeretnék például visszakapni a befizetett pénzüket. Bonyai az Indexnek azt mondta, a szcientológusok „vallásgyakorlását” nehéz büntetőjogilag megfogni, hiszen például az, ha arra kötelezik a híveket, hogy a családjukkal szakítsák meg a kapcsolatot, nem törvénysértő. Az viszont, ahogy a tagokról és a tagokkal kapcsolatban állókról adatokat, információkat gyűjtenek, már lehet törvénysértő, legalábbis azon a módon mindenképpen az, ahogy ők Bonyai szerint csinálják. Olyannyira, hogy ezeket az adatkezelési, adatvédelmi aggályokat 2015-ben – egy Bonyainak küldött válaszlevelében – Péterfalvi Attila, a NAIH vezetője is részletesen ismertette. 

Amikor például valaki belép az úgynevezett Sea Orgba (így nevezik a szcientológia elitjét), azaz fontosabb pozícióba jut a szervezeten belül, akkor kötelező kitöltenie egy kézzel írott formanyomtatványt. Bonyai szerint a válaszokat lefordítják angolra, felviszik egy számítógépes programba és a szcientológia nemzetközi internetes magánhálózatán keresztül a kitöltő személy nevéhez kapcsolva feltöltik a szcientológia „egyház” európai és nemzetközi adatrendszerébe. (Az európai Koppenhágában, a nemzetközi Los Angelesben van.)

Csakhogy a kérdések, amelyekre  a jelentkező válaszol, Bonyai szerint

nemcsak a tagra vonatkoznak, hanem azokra is, akikkel ő kapcsolatban áll vagy állt. 

Például így megtudhatják, hogy az egyházi munkatársnak az élete során hány szexuális kapcsolata volt, ahogy azt is, hogyan hívták a partnereit. Megtudhatják, volt-e homoszexuális kapcsolata, és ha igen, név szerint kivel. A szervezet tehát nemcsak saját munkatársairól gyűjthet be így érzékeny adatokat, hanem közvetve olyanokról is, akiknek semmi közük a szcientológiához. Dossziékat tartanak fent, a rendszerükben ráadásul kulcsszavak alapján lehet keresni – mondta az Indexnek az egykori tag.

De nem csak a felsőbb szintekre lépő tagokat érintheti érzékenyen mindez. Van például egy általuk auditálásnak nevezett eljárás, ami leginkább egyfajta gyóntatásnak felel meg. Az eljárás során elhangzó információkat gyakran hanggal, videóval rögzítik – magyarázta Bonyai. Ha egy tag meggyónja, hogy például adót csalt, akkor a szervezet az illetőt arra kötelezi, hogy az államnak okozott kárt az „egyháznak vagy az ahhoz tartozó valamelyik szervezetnek fizesse be, így jóvátéve bűnét.

A szcientológusok szerint ők betartják a törvényeket

A szcientológusok szóvivője, Miklovicz Attila az Indexnek tagadta, hogy az adatkezelésük törvénybe ütköző lenne, szerinte teljesen törvényesen járnak el. Miklovicz azt állítja: az elmúlt hónapokban mindenben együttműködtek a NAIH munkatársaival, a kért dokumentumokat kiadták. Ugyanakkor szerinte Péterfalvi elfogult a szcientológusokkal szemben, egy rendezvényen magánemberként is bírálta őket.  

Miklovicz szerint nem igaz, hogy számítógépes adatbázisban rögzítik a tagokról vagy a tagoktól szerzett információkat,

a szóvivő azt állítja, ez csak papíron van meg nekik. Éppen ezért szerinte kereshető adatbázist sem tudnának építeni belőle. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a gyónás során keletkezhetnek az illetőről érzékeny információk, de szerinte ez a gyónás természetéből fakad, a katolikusoknál sincs ez másképpen. És ez esetben ugyanúgy köti a szcientológus lelkészeket a gyónási titok, mint a katolikus papokat. 

Arra a kérdésünkre ugyanakkor, hogy mi szükség van arra, hogy a gyónási titkot vagy más érzékeny információt papírra vessenek és így tároljanak, azt mondta: a szcientológus gyakorlat más, mint a katolikus. „Van a fejlődési útnak egy haladási útja, ennek kell, hogy legyen nyoma. Arról nem is beszélve, hogy elköltözhet valaki máshova, egy másik országba, és ilyenkor jó, ha az ottani lelkész tudja, hol tart ezen az úton” – magyarázta Miklovicz, azt állítva, hogy ezeket az információkat a lelkész ez esetben sem elektronikusan, hanem papíron kapja meg az illetőről.

Bonyai Péter szerint igaz, hogy az auditálások-gyónások túlnyomó részét csak papíralapon rögzítik, és nem kerül bele kereshető adatbázisba, viszont a szerintük biztonsági vagy nyomozati célból végzett gyóntatást nem védi a gyónási titok, ezekről belső jelentés készülhet. Ráadásul a  munkatársak által megadott alkalmassági adatok, illetve a szervezeten belüli belső jelentések (például a kihallgatási célú auditálás) is bekerülnek a kereshető nemzetközi adatbázisba, az úgynevezett Central Computer Bankba. Ennek létét az egyház egyik belső kiadványa  is elismeri, ahol az egyház saját megfogalmazása szerint „a szervezetekből érkező jelentéseket tárolják és kulcsszavakkal látják el”.

„Előfordul, ritka esetben, egyszer-egyszer” – felelte Miklovicz, amikor arról kérdeztük, igaz-e, hogy kép-vagy hangfelvétel készül egy-egy kényesebb beszélgetésnél. A szóvivő szerint ez bizonyos esetekben van csak, lelkésztanulók esetében és ahogy máskor is, itt is csak úgy, ha az illető ehhez írásos hozzájárulását adja. Azaz – érvel Miklovicz – ezekben az esetekben is a törvényi előírásoknak megfelelően járnak el. 

De ha valami le van írva papíron, esetleg rögzítve van, akkor azzal vissza is lehet élni. Nem mindegy, hogy valaki szóban mondja el féltve őrzött titkait, vagy dokumentálva – előbbinek ugyanis nincs, utóbbinak van nyoma. Miklovicz erre azt válaszolta, hogy „a konyhakéssel is lehet ölni, de nem mindenki válik gyilkossá, aki konyhakést használ”. 

Örökre megmarad vagy megsemmisítik?

A Magyar Idők értesülése szerint volt olyan, az adatvédelmi hatóságnál jelentkező panaszos, akit a belépése idején örömmel fogadtak a szcientológusok, segítséget kapott, de közben olyan személyes adatokat osztott meg velük, amelyeket csak a legközelebbi barátai ismerhetnek. Évek múlva, amikor ki akart lépni, kérte a vele kapcsolatos dokumentumok kiadását, de ezt megtagadták tőle. Attól tartott, ha szakít a szervezettel, akkor a rá vonatkozó, rendkívül érzékeny, írásban rögzített információkat felhasználják ellene. 

Az érzékeny személyes adatok tárolása bizonyos keretek között – amennyiben az érintett hozzájárul – törvényes, viszont az érintett bármikor kérheti az adatkezelőtől, hogy adják ki neki az információkat, esetleg töröljék azokat. Ha ezt nem teszik meg, akkor az már törvényellenes.

Miklovicz az Indexnek azt állította: ha bárki kérné a szervezetüktől, hogy semmisítsék meg a róla szóló anyagot, akkor ezt minden további nélkül megtennék. Az egykori tag, Bonyai Péter ezt másképpen látja. Szerinte a szcientológusok foggal-körömmel ragaszkodnak a „vallás” alapítójának, L. Ron Hubbardnak az iránymutatásaihoz, márpedig az ő utasítása szerint ezeket az anyagokat örökre meg kell őrizni.

Miklovicz az Indexnek azt állította, hogy ilyenről szó sincsen. Egyébként pedig azt hangsúlyozta, hogy az egyház lelkészeinek van egy kódexük, ami tiltja, hogy bármilyen személyes adattal visszaéljenek.

Az ügyvédek nem mondhatják el, mi történt

Miklovicz szerint az adatvédelmi hatóság és a rendőrség is vitt el olyan, papíralapú dokumentumokat, amelyeken a tagokról vannak érzékeny információk, de azt a szóvivő nem tudta megmondani, hogy hány ilyen anyag került el tőlük. Azt állítja, azért nem tudja, hogy pontosan mit vittek el a rendőrök, mert az ügyvédeiket is titoktartásra kötelezték az eljárással kapcsolatban.

Ezzel kapcsolatban megkerestük Szikinger Istvánt, a szervezet egyik ügyvédjét, aki megerősítette, amit Miklovicz mondott. Szikinger az Indexnek elmondta: amikor megérkezett, a rendőrök kérésére már több ügyvédkollégája aláírt egy titoktartási nyilatkozatot,

aminek értelmében semmiről nem beszélhet senkinek arról, mi volt a házkutatáson.

„Ez törvénysértő, és bár aláírtam a papírt, odaírtam a megjegyzésemet és természetesen panaszt is teszek" – mondta az ügyvéd. Szerinte azért is érthetetlen ez az eljárás, mert semmilyen minősített adat nem merült fel. Úgy véli, az egyetlen célja az, hogy csak a rendőrség kommunikálhasson az ügyben. Különösnek találta, hogy még egy másik ügyfele, a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla házában tartott házkutatásnál sem kellett titoktartási nyilatkozatot aláírnia, pedig a kémügyben minősített adatok is vannak.

Rovatok