Index Vakbarát Hírportál

Teherautókat borított fel a szél a Dunántúlon

2017. október 24., kedd 16:48 | aznap frissítve

Teherautókat borított fel, fákat döntött ki a viharos erejű szél kedden a Dunántúlon, de Kelet-Magyarországról is érkeztek jelentések letört ágak és kidőlt fák miatt – írja az MTI.

Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta, a szélben négy pótkocsis teherautó is felborult a Dunántúlon, de a balesetekben szerencsére senki nem sérült meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint Kelet-Magyarországon sem volt sokkal jobb a helyzet, ott ugyanis a leszakadó ágak és kidőlő fák vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen pedig forgalmi akadályt is okoztak.

Az egyik meteorológiai honlap mérése szerint hétfő délután Balatonföldváron 113 kilométeres sebességgel fújó széllökést is regisztráltak.

Rovatok