Index Vakbarát Hírportál

Orbán váratlan embert bízott meg katonai ügyben

2017. október 24., kedd 14:24

Harangozó Tamás arról érdeklődött a parlament keddi plenáris ülésén, mi történik az Irakban szolgáló magyar katonákkal, akik két tűz közé szorulhatnak a Kurdisztán körüli vita kapcsán. „Tervezi-e a kormány a magyar katonák kivonását erre az esetre?”

Az Orbán Viktorhoz intézett katonai kérdést a kormányfő megbízásából a földművelésügyi miniszter válaszolhatta meg.

Az MSZP-s képviselő jobb híján elfogadta Fazekas Sándort, megjegyezve, döbbenetes Orbán választása, ez egyúttal a parlament helyét is kijelöli a kormányfő fejében. 

Fazekas Sándor gyors válaszát azzal indította, hogy komolytalan már a kérdés felvetése is, hogy veszélybe kerülhetnek-e a katonák, hiszen minden misszió embert próbáló. A válasz érdeminek szánt része szerint 

„Felkészültek vagyunk minden helyzetre, minden intézkedést megteszünk, ami tőlünk telhető.”

Fazekas válaszára Harangozó megjegyezte: „Nehéz megőrizni a komolyásgot, reméljük, hogy a magyar katonák túléélse nem Fazekas Sándor hozzáértésétől függ, mert akkor fusson, ki merre lát.”

Szerinte a miniszternek „fogalma nincs, miről beszél. A magyar katonák az iraki központi kormány kérésére vannak ott, a pesmergák kiképzésére. A kormány most ezeker a pesmergákat lövi. Mi lesz, ha a konfliktus eléri Erbilt? Nem tud tisztességesen válaszolni arra, gondolkodik-e a kormány, azon, hogy mi fog történni, mi lesz a 200 katona sorsa egy ilyen helyzetben? Válaszoljon tisztességesen.”

Fazekas nem hagyta magát: „Látom, hogy az MSZP frakciója zajos véleménynyilvánítással probál kibillenteni. Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy aki katona, azt milyen kötelezettség terheli, én ugyanis voltam katona.”

Az „iraki misszióban résztvevőket is megnyugtatom, a kormány figyelemmel kíséri a helyzetet és minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni, amennyiben a helyzet indokolja.”

Rovatok