Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a tanuszoda Derecskén, de valamit kihagytak, nem használható

2017. október 30., hétfő 08:21 | aznap frissítve

A kormányzati tanuszodaprogram állatorvosi lova a derecskei tanuszoda, amelyről a Magyar Nemzet ír. Az uszoda ugyanis elkészült, ennek ellenére zárva, és nem tudják használni a gyerekek, mert a kivitelező szerint a szerződésben nem szerepelt a két medencéhez tartozó vízátemelő.

György Zoltán beszélt a lapnak, aki a beruházásért felelős cég ügyvezetője. Azt mondta, a berendezés a kivitelezés műszaki tartalmát nem érinti. A lap ugyanakkor a szerződést átnyálazva arra jutott, hogy a kivitelező kulcsrakész műszaki állapotban vállalta az átadást.

A derecskei fideszes polgármester, Bakó István nem sokat tud az uszodáról, hiszen az önkormányzatokat kihagyták az ügyből, mindent az állam intéz, ők választották ki a debreceni vállalkozót is, írja a lap.

A berendezés kb. 20-30 millióba kerülne.

A tanuszodaprogram szerint az országban 22 tanuszodát adnának át, de ebből eddig csak kettőt használhatnak a gyerekek, írja a lap. A derecskeit is a tervek szerint már használni kellene, de zárva. A lap a 444.hu-ra hivatkozva azt írja, hogy a tanuszodák általában 300 millióba kerülnek, és a tervezetthez képest 60 milliót kell még rájuk fizetni uszodánként.

Rovatok