Index Vakbarát Hírportál

Nyolcadikos tanítványait molesztálta egy médiaiskola vezetője

2017. október 31., kedd 11:16 | aznap frissítve

Évekig zaklatta hetedikes-nyolcadikos tanítványait egy médiaiskola vezetője és tanára, közölte a Hír Tv érintett diákok és szülők beszámolói alapján. Sz. Mihály Zoltán korábban egy budapesti általános iskola földrajztanára volt, majd egy délutáni médiaiskolát vezetett és nyári táborokat szervezett.

Az egyik szülő azt mondta: a tanár azokat a lányokat igyekezett behálózni, akik bizonytalanok, bátortalanok voltak, hiányzott nekik a szeretet, nem volt apjuk vagy anyjuk vagy meghaltak a szüleik. A férfi nagyon ügyelt arra, hogy a 14. életévüket betöltött lányokkal létesítsen szexuális kapcsolatot. 

A tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal, és a család feljelentést tett. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat.

Egy korábbi diákja a Hír Tv-nek azt mondta: a szüzességét három nappal azután vette el, hogy elmúlt 14 éves, de már azelőtt is volt szexuális kapcsolatuk.    

Az ügy részleteiről a Riasztás című műsor számol be kedden este. Információink szerint  Sz. Mihály Zoltánt idén májusban két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra és 5 év tanári foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte a bíróság. A per másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik, ahol november végén tartanak tárgyalást. 

Az ügyről korábban a Zsúrpubi is írt, a cikkben szintén volt diákok szólaltak meg. 

Rovatok