Index Vakbarát Hírportál

A szexuális zaklatásos botrány az ELTE-t is elérte

2017. november 3., péntek 13:16

Nettó ... fizuért tűrtem, hogy zaklasson, fogdosson, nyalogasson. Akárhányszor kértem segítséget, engem hibáztattak, hogy miért nem rúgtam torkon stb.

– olvasható egy névtelen Facebook-üzenetben, amely a napokban jelent meg Tumblren. Az írás szerzője azt állítja, hogy az ELTE egyik professzor emeritus címre is esélyes oktatója szexuálisan zaklatta, nemcsak őt, hanem más kollégákat és hallgatókat is. A poszt írója azt is hozzátette: az ügyben etikai tárgyalás volt az egyetemen, ennek eredményét várja „hetek óta”. 

Az írás azt is megjegyezte, hogy arról a karról van szó, ahol pár éve a gólyatábori erőszak történt, ez pedig a Tanító- és Óvóképző Kar. 

„Ismerek egy hasonló történetet egy szakmájában elismert professzorról az ELTE-n (nem régen történt), akit a lány szakdolgozati konzultáció miatt keresett fel, ám mivel a lány nem volt hajlandó belemenni pár a professzor által szabott »feltételbe« (tehát visszautasította a tanár úr közeledését), a prof. igencsak megnehezítette a lány dolgát az egyetemen a továbbiakban” – tette hozzá egy másik, szintén névtelen Tumblr-poszt. 

Az érdekes a történetben, hogy miután a lány segítségért fordult a karon belül, illetve el is mesélte a történetet egyik tanárnőjének, egytől egyig hülyének nevezték, és falaztak a professzornak

– olvasható a bejegyzésben. 

Zajlik is a vizsgálat

Mindkét írás azt állítja, hogy az ELTE-n történtek az esetek, ezért megkérdeztük az egyetem kommunikációs irodáját – a feltételezett oktatót is megnevezve –, hogy hányan tettek panaszt az oktatóval szemben, az illető a vizsgálat alatt is folytatja-e tanári tevékenységét, illetve mikorra várható az etikai vizsgálat eredménye. 

Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen etikai vizsgálat zajlik munkahelyi hatalommal való visszaélés ügyében az egyetem egyik oktatójával szemben, nem hallgatói bejelentés alapján

– írta kérdésünkre az ELTE sajtóosztálya, amely nem nevezte meg az oktatót, de nem is cáfolta, hogy a kérdésünkben feltett személyről van szó. (Mivel az oktatót egyelőre nem értük el, nem nevezzük meg.)

Az ELTE arra sem reagált, hogy valóban szexuális zaklatásos ügyről van-e szó. Az egyetem még annyit közölt, hogy az etikai vizsgálat lezárultáig nem adhatnak tájékoztatást a részletekkel kapcsolatban. 

Október elején pattant ki az Egyesült Államokban a Weinstein-botrány, amelynek során egy ismert és elismert hollywoodi producerről derült ki, hogy sorra erőszakolt és zaklatott szexuálisan nőket. Az ügy kirobbanása után világszerte terjedni kezdtek #metoo hashtaggel a szexuális zaklatással kapcsolatos történetek. A hullám Magyarországra is begyűrűzött, először Sárosdi Lilla színésznő állt elő azzal, hogy Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója és főrendezője zaklatta. Az ELTE-s történet napvilágra kerülése is valószínűleg ennek a hullámnak a következménye.

Rovatok