Index Vakbarát Hírportál

Balog Zoltán utasítást adott, hogy adjanak pénzt a Hospice Alapítványnak

2017. november 4., szombat 16:18

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást, írja az MTI az Emmi közleménye alapján. Balog Zoltán ezzel párhuzamosan az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

Az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány.

Korábban a sajtóban és ellenzéki pártok nyilatkozataiban is megjelent: a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet.

Miután kiderült, hogy nincs meg a szükséges pénz, civilek kezdtek gyűjtésbe, aminek eredményeképp péntekre már 3 millió forint összegyűlt.

Rovatok