Index Vakbarát Hírportál

Nem volt életveszélyben a kórháznál elütött asszony, ezért nem vitték be

2017. november 6., hétfő 13:26 | aznap frissítve

Egy főorvos, egy nővér és egy ápoló mellett a kórház főigazgatója is az utcára sietett, miután múlt pénteken a Budai Irgalmasrendi Kórház bejárata előtt ütött el tolatás közben egy idős asszonyt egy autós – mondta a Zoom.hu-nak a kórház főigazgatója. 

Reiter József arra a nagy felháborodást kiváltó cikkre reagált, amelyben a 444 bezsámolója alpján megírtuk

A kórház előtt elütöttek egy idős nőt, de egy járókelő hiába szerette volna, ha a sérültet a néhány méterre fekvő kórházban látják el. A kórház dolgozói ragaszkodtak ahhoz, hogy mentőt hívjon, amely több mint 20 perccel később érkezett csak meg. 

A köztes időben ugyan megjelent néhány kórházi dolgozó, de a szemtanú leírása szerint nem voltak túl segítőkészek: 

"1-2 perc múlva KICSOSZOGOTT, zsebre tett kezekkel egy középkorú nő fehér köpenyben. Sürgettem, mire megállt, visszafordult felém és közölte: »Nyugalom, nyugalom, jön az orvos, jön, itt vagyok.«- a már recepción megismert nemtörődőm hangon, nagyokat pislogva a szemüveg mögül, pedagógusi pedantériával."

A kórház főigazgatója szerint ugyanakkor Szeli Dóra belgyógyász-főorvos ment ki az idős asszonyhoz, majd egy gasztroenterológus nővér és egy ápoló is a sérülthöz sietett. Nem sokkal később pedig ő maga is a helyszínre ért.

A mentők azért értek ki olyan lassan, mert rossz helyen fordultak be és az Üstökös utcában beszorultak a dugóba.

A Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatója szerint ők a hatályos jogszabályok szerint jártak el, már csak azért is, mert intézményükben nincsen traumatológia, vagyis olyan osztály, amely a súlyos sérülteket tudja ellátni. Az elütött „néni feje ugyan vérzett, de az orvosok szerint nem volt számottevő, magánál volt és a légzésfunkciója is rendben volt”,

a protokoll szerint ilyenkor pedig mentőt kell hívniuk, hogy a sérültet a területileg illetékes kórházba szállítsák.

Reiter szerint más lett volna a helyzet, ha az asszony valóban életveszélyben lett volna. Abban az esetben a kórház intenzív osztályán vagy, ha olyan mértékű vérzése, a sebészeten segítettek volna rajta.

Rovatok