Index Vakbarát Hírportál

Túl szigorúnak tartja a törvényeket, nyugdíjba ment a bírónő

2017. november 8., szerda 12:09

A HVG csütörtökön utcára kerülő lapszámában interjú jelenik meg Dénes Veronika büntetőbíróval. A Hvg.hu rövid kivonatot közölt a beszélgetésről, amiből kiderül, hogy Dénes Veronikának többek között elege volt abból, hogy „120 forintos reklámújságok vagy 20 deka sajt ellopása miatt ítéljen el embereket, mialatt "jól tudjuk, hol élünk és mi zajlik körülöttünk".

Dénes Veronika büntetőbíró, aki a HVG-nek adott interjút. Dénesről azt írja a lap, hogy ő volt az, aki holokauszttagadó fiatalokat arra ítélt, hogy olvassanak a holokausztról. Úgy véli, a gyűlöletbűncselekmények oka a tudatlanság, ezért hozta ezt az ítéletet. Szerinte kizárólag szigorral nem lehet eredményeket elérni.

De többek között ő volt az is, aki 2006-ban a rendőrök által előállított tüntetőkkel kapcsolatban hozott döntéseket, általában a rendőri jegyzőkönyvekre alapozva. Az interjú szerint ma már rossz szívvel gondol vissza a 2006-os zavargások után született gyorsított eljárásban született ítéletek későbbi megsemmisítésére. Az ő adatait is listázták a Kuruc.infón.

Rovatok