Index Vakbarát Hírportál

LMP: Még nem szerződtünk Ron Werberrel

2017. november 9., csütörtök 08:45

Még nem írt alá szerződést a Lehet Más a Politika a korábban az MSZP kampányait segítő izraeli kampánytanácsadóval, Ron Werberrel - ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja. A lap amolyan miniinterjút közölt Ungárral, aki azt mondta, a közeljövőben aláírják majd a szerződést, addig viszont ő nem nyilatkozik a megállapodásuk részleteiről. Például az is a szerződés aláírása után derül majd ki, hogy a kampánytanácsadó milyen eredményt ígért a zöld pártnak. Viszont Werber már most besegít az LMP kampányában, arról viszont már szintén nem beszélt Ungár, hogy Werber az adatbázis-építésben, aktivisták felkészítésében, a Facebook-kampányban vagy másban segít az MSZP 2002-es kampányát is irányító tanácsadó.

A lap azt is megkérdezte, hogy volt-e már olyan eleme a kampánynak, amely Werber tanácsára született, amelyre Ungár szintén nem válaszolt. Ez a kérdés nyilván arra utal, hogy a kormány és a kormánypárti média  szerint Ron Werber "gyűlöletgyárának álhíre" az a hétfői hír, hogy Weszely Ernő harmonikaművészt a nemzeti konzultációs kampányban segítő aktivista nénik megcibálták. Mint akkor írtuk, Weszely állítása szerint amikor elmondta a becsöngető hölgyeknek, hogy már kidobta a Soros-konzultációs ívet, bántalmazni kezdték, amit csak akkor hagytak abba, mikor a szomszéd észrevette a dolgot. Minderről a művészt lánya, Weszely Zsuzsa, az LMP külsős munkatársa számolt be az LMP-közeli Reflektor blogon. A kormányközeli sajtó azóta is terjeszti, hogy Ron Werber állhat az ügy hátterében, a Magyar Idők például a csütörtöki számában is külön publicisztikában foglalkozik a kérdéssel.

Ungártól a Magyar Nemzet megkérdezte, hogy a negatív kampányról elhíresült izraeli tanácsadó hasonló kampányra buzdítja-e az LMP-t. A párt elnökségi tagja szerint nem látni különbséget az LMP szlogenjei és üzenetei között most és akkor, amikor Werber még nem adott nekik tanácsokat, a párt pedig kormánykritikus kampányra készül, de az üzenetek tényeken és igazságokon alapulnak majd. Ungár azt is elárulta, hogy a tanácsadó sokat ért magyarul és ő nagyon szeret vele együtt dolgozni. 

Rovatok