Index Vakbarát Hírportál

Nagykövet lesz Altusz Kristóf, a kormány CEU-főtárgyalója

2017. november 13., hétfő 07:01

Újabb nagykövetjelölteket hallgat meg hétfőn a parlament külügyi bizottsága, többek között Orbán Viktor miniszterelnök volt kabinetfőnökét és a kormány Lex CEU-ügyi főtárgyalóját, értesült az Index. Az alábbi jelöléseket két, egymástól független forrásunk is megerősítette:

Nagy Andor, a leendő bécsi nagykövet a miniszterelnök régi bizalmi embere, 1995-1998 között Fidesz-pártelnöki, majd az 1998-as választási győzelem után miniszterelnöki kabinetfőnöke volt Orbán Viktornak. Életrajza szerint Nagy Andor jól ismeri a német kultúrát: "Soros-ösztöndíjban részesült, 1989-től négy éven keresztül a berlini Freie Universitäten folytatott jogi és szociológiai tanulmányokat". 2004-től 2013-ig parlamenti képviselő volt, ezt követően kezdett diplomatakarrierbe és Izraelben lett nagykövet. 

Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) európai és amerikai ügyekért felelős helyettes államtitkára akkor vált gyakori szereplőjévé a híreknek, amikor miniszterelnöki megbízottként neki kellett a Lex CEU ügyében tárgyalnia. Életrajza szerint 2015-ben, a menekültválság idején ő volt a magyar főtárgyaló az osztrák kormánnyal, de korábban a berlini nagykövetségen is dolgozott beosztott diplomataként. 

Timaffy Judit nevével a veronai busztragédia idején lehetett sokszor találkozni, ő volt ugyanis a milánói főkonzul, akit ezen a tisztségen Csiszár Jenő diplomatának állt celeb váltott. Bár a KKM akkori közleménye alapján, miszerint Timaffy nagykövetként folytatja pályáját, többen a római nagykövetséggel hozták összefüggésbe, nem így lett, és a kormány végül Havannába delegálja. Timaffyról keveset tudni, a hvg.hu korábban azt írta róla, "kívülről érkezett a diplomáciába: Olaszországban élve olasz lapoknak írt olvasói levelekben védte meg Orbánt és kormányát rendszeresen". 

Érdekes fejlemény Kovács Tamás Iván belgiumi és luxemburgi nagykövetnek való jelölése, ő ugyanis korábban, 2012-től 2014 szeptemberéig már volt ezen a poszton, de akkor nem töltötte ki a ciklusát. Kovács ezt követően az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) helyezkedett el és jelenleg is ott dolgozik magas beosztásban. Míg 2014 környékén olyan tervei voltak a magyar kormánynak, hogy a brüsszeli követséget, az EU-s állandó képviseletet és egyéb követségeket költséghatékonysági okokból összevonnak, most úgy tudjuk, egy önálló luxemburgi nagykövetség létrehozását is mérlegelik. Erről azonban még nincs döntés, egyelőre úgy néz ki, Kovács alá fog tartozni mindkét ország.

Cserélik a helyettes államtitkárokat a KKM-ben

Ahogy két héttel ezelőtti, szintén nagyköveti jelölésekről szóló cikkünkben írtuk, a jelenlegi belgiumi nagykövet, Nagy Zoltán Magyarország Állandó NATO Képviseletének élére kerül, őt váltja tehát Kovács Tamás Iván. 

Altusz Kristóf külszolgálatra való távozásával pedig úgy tűnik, a választás után Szijjártó Péter helyettes államtitkári gárdájának jó része le fog cserélődni: Csutora Zsolt és Bus Szilveszter keleti, illetve déli nyitásért felelős helyettes államtitkárok ugyanis Minszkbe és Bangkokba mennek majd nagykövetnek a tervek szerint.

És ahogy már szintén megírtuk, Magyarország új moszkvai nagykövetjelöltje egy elismert karrierdiplomata, Konkoly Norbert lett.

Nyitókép: Altusz Kristóf átvágja a rajtszalagot a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeres szakaszának startján 2016. április 23-án. (Balogh Zoltán/MTI)

Rovatok