Index Vakbarát Hírportál

Pulitzer-emlékdíjas újságíró adta vissza díját Vona miatt

2017. november 18., szombat 12:40

A Spinoza Színházban Vona Gáborral rendezett beszélgetés elleni tiltakozásként visszaadja az épületben múlt évben átvett Lendvai-díját a Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Tódor János, írja a Romnet az újságíró nyílt levele alapján.

Tódor a Spinoza Ház igazgatójának írt levelében azt írja, megütközéssel értesült arról, hogy éppen abban a teremben, ahol átvehette a díját „egy szélsőjobboldali, újnáci párt elnöke volt a vendége a Kádár-rendszer egyik preferált újságírójának, Rangos Katalinnak.” Szerinte felháborító, hogy "egy rasszista, homofób, szélsőjobboldali pártvezetővel és csapatával kokettálnak".  Tiltakozásul visszaadja díját, a díjat odaítélő kuratóriumot is értesítette.

 A lap hozzáteszi, "Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke, roma polgárjogi aktivista a Facebookon fakadt ki, hogy az ismert újságíró, Rangos Katalin a másfél órás beszélgetés során mindössze két alkalommal említette meg Vona Gábornak a Jobbik és a Magyar Gárda cigányok elleni fellépéseit, és azt is olyan összefüggésben, hogy az egyenruhás alakulatok „fegyelmezték” a cigányokat, miközben jogerős bírósági ítélet is kimondta, hogy félelmet keltettek a népcsoportban felvonulásaikkal, és ennek oka volt, hogy a hatóság feloszlatta a szervezetet.

Tódor János a napokban mutatta be Vadászjelenetek című könyvét, amelyben a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságokról, és a 2008-2009-es években történt etnikai alapú gyűlöletbűncselekményekről ír." Pulitzer-emlékdíj mellett Radnóti Miklós Antirasszista-díjas és Wallenberg-díjas is.

A Jobbik elnöke a Spinoza Házban beszélt arról, hogy Orbán Viktornak volt svájci bankszámlája, és – az ügyben semmi konkrétumot nem villantó – Gyurcsány Ferenc mellett őt is megkeresték már olyanok, akik kompromittáló iratokat kínáltak neki a miniszterelnökről, de végül „elhalt az ügy”. Vona arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy még a belvárosi baloldaliaknak is érdemes lehet pártjára szavazni. Azt is elárulta, hogy „hetente kétszer” vannak olyan találkozói, melyeken baloldali és liberális hallgatóság előtt beszél. Az eseményről a Hvg.hu-n van egy riport, végén egy kis miniinterjúval Vonával.

Rovatok