Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a hódmezővásárhelyi polgármester

2017. november 20., hétfő 09:16

Életének 74. évében elhunyt Almási István (Fidesz–KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester – közölte az önkormányzat hétfőn az MTI-vel. Almási Istvánt a hódmezővásárhelyi önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. A hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden délelőtt rendkívüli közgyűlést tart.

Almási István Eleken született 1944. július 12-én. 1968-ban kapott diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar–ének-zene általános iskolai tanár, majd 1979-ben népművelő szakon. 1994-ben az Országos Széchényi Könyvtárban könyvtári rendszerszervező képesítést szerzett.

Előbb pedagógusként dolgozott, majd 1975-től a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Központban volt népművelő, 1976-tól 1983-ig igazgatóként irányította az intézményt, ezt követően 17 éven át a Németh László Városi Könyvtárat vezette. Zenészként a Molnár Dixieland Zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland Zenekarnak alapítója és vezetője volt.

A közéletben is aktív szerepet vállalt, 1979-től az Előadóművészek Országos Szövetségének, 1983-tól a Magyar Könyvtárosok Országos Egyesületének tagja, alapítója a Németh László Társaságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt tagja, 2003-tól 2016-ig a hódmezővásárhelyi szervezet elnöke.

1994-ben választották Hódmezővásárhelyen önkormányzati képviselőnek, 2000-től alpolgármesterként, 2012-től polgármesterként dolgozott a városért. Munkáját számos díjjal ismerték el, 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Almási Istvánnak.

Rovatok