Index Vakbarát Hírportál

A TEK megnyert egy versenyt, mindenki világbajnoknak titulálta őket

2017. november 20., hétfő 12:42

A Terrorelhárítási Központ (TEK) csapata nyerte meg a hétvégén befejeződött SWAT Round-Up International nevű versenyt. Az egyesült államokbeli Orlandóban tartott egyhetes megmérettetést már 35. alkalommal írták ki a különleges rendőri szolgálatok számára. Az ötfős csapatok a versenyen olyan versenyszámokban mérték össze tudásukat, mint például túszmentés, sérült rendőr kimentése tűzharc közben, toronyból való ereszkedés és lövészet, valamint az akadálypálya.

Hajdu János, a TEK főigazgatója így méltatta a TEK csapatának eredményét:

Történelmi siker, 20 éve járunk ki az Egyesült Államokba. Minden évben kinn vagyunk a SWAT Roundup nevű versenyen, ami a speciális alakulatok egyik világversenye. Ott voltunk az elmúlt 10 évben az első tíz között; különböző helyeken forogtunk, de összetettben Magyarország még sosem tudott győzni.

közmédia nyomán az újságok kapásból világbajnoknak titulálták a magyar terrorelhárítókat, pedig hát a SWAT Round-Up International a résztvevők listáját elnézve leginkább egy regionális rendőri versenynek tűnik: az 54 részt vevő csapat közül 45 amerikai, azon belül is 34 floridai. De a többi amerikai különleges rendőri erő – a utahi és wisconsini csapatokat leszámítva – a szomszédos államokból érkezett, a keleti és a nyugati part nagyvárosainak elit egységei közül senki nem vett részt a versenyen, és hiányoztak a szövetségi biztonsági szervek kommandósai is.

Még feltűnőbb volt a nemzetközi elitalakulatok hiánya: a 9 külföldi csapatból 3 magyar volt (negyedik helyezett lett a Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki Őrsége, és 47. helyen végzett egy ért egy rendvédelmi hivatásosokból összeállt „Anti Organized Crime Unit Swat Hungary” nevű csapat), a többiek pedig Jamaicából, Svédországból, Brazíliából, az Egyesült Arab Emírségekből, Haitiből érkeztek. A versenyben nem vettek részt a világ vezető antiterrorista rendőrségi alakulatai, mint a német GSG-9, a brazil BOPE, a francia GIGN, a pakisztáni SSG, a rengeteg amerikai, orosz és kínai alakulatot nem is említve.

Feltűnő, hogy maga Hajdu nem is nevezte saját csapatát világbajnoknak, és a versenyt is csak a speciális alakulatok egyik világversenyeként említette.

Szóval a magyar kommandósok helyén kezelték a sikerüket, de a média nem bírt ellenállni a szuperlatívusznak.

Egyébként ebben a műfajban nincs is olyan átfogó verseny, melynek győztesét mindenki a világ legjobbjának ismeri el, de talán a legnevesebb ilyen megmérettetés a Jordániában rendezett, amin szintén túlteng a regionális dominancia, de erősebb a nemzetközi jellege (a versenyt amúgy idén a kínai Népi Fegyveres Rendőrség egyik csapata nyerte meg).

Rovatok