Index Vakbarát Hírportál

Terrorban tartotta és kínozta barátnőjét egy győri férfi

2017. december 4., hétfő 08:10

Bíróság elé kerül az a győri férfi, aki brutális kegyetlenséggel bántotta és többször megerőszakolta barátnőjét. Az ügyben most nyújtotta be az ügyészség a vádiratot. 

A küzdősportot űző 26 éves férfi 2016 januárjában ismerkedett meg a munkatársával, a későbbi sértettel. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, a vádlott pedig egyre kevésbé engedte, hogy a sértett rajta kívül bárkivel kapcsolatot tartson, bárkivel – akár hozzátartozójával – ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha a vádlottnak dolga volt, édesanyjához vitte el a sértettet, addig sem engedte őt egyedül lenni.

A férfi a nőt mások társaságában is megütötte, haját megrángatta, telefonját hozzávágta és azzal fenyegette, hogy

algériai hozzátartozóival öleti meg, ha még egyszer egy másik férfi megérinti.

A nő a vádlott ellenőrzései miatt a munkahelyét is elveszítette.

 2016 szeptemberének elején a vádlott saját – egyébiránt külön élő - 4 és 5 éves gyermekét a lakásának egyik szobájába zárta, míg az étkezőben a barátnőjét, a sértettet bántalmazta, és azt követelte tőle, hogy beszéljen korábbi kapcsolatairól. Eközben a sértettet rugdosta, ököllel ütötte, a fejét a hűtőbe verte. Berángatta a sértettet a fürdőbe és megalázás céljából egyfajta szexuális cselekményt hajtott rajta végre. Ezután tovább bántalmazta és fojtogatta a sértettet, és őt azzal fenyegette meg, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében azért verte meg a nőt, mert hívást fogadott egy ismerősétől.

Ekkor öt órán át verte a nőt. 

A bántalmazás során egy eszközzel újabb szexuális erőszakot is véghezvitt a vádlott a sértetten, majd ismét folytatta a bántalmazását. A bántalmazás mellett a vádlott a sértett házában puszta kézzel több tárgyat szétvert, földhöz vágott. Csak azért hagyta abba a verést, mert édesanyjáék a helyszínre érkeztek.

A sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a számtalan zúzódás miatt vérrögök keletkeztek az ereiben.

Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja. A büntetési tétel 12 évig terjedő szabadságvesztés.

Rovatok