Index Vakbarát Hírportál

Még nem kapott kártérítést az Olaszliszkán megölt tanár családja

2017. december 7., csütörtök 08:53 | hat éve frissítve

Egy fillért sem láttak még a nekik megítélt 46 millió forintos kártérítésből Szögi Lajos árvái és özvegye, pedig a háromgyerekes, köztiszteletben álló családapa gyilkosai közül ketten már szabadlábon vannak, ketten pedig nemsokára letölthetik a büntetésüket - tudta meg a Blikk

2006 októberében a szabályosan közlekedő Szögi Lajos kocsija előtt átszaladt, majd az árokparton elesett egy 11 éves kislány. Amikor Szögi Lajos megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja, a gyerek rokonai, ismerősei rátámadtak. A pedagógust két kislánya szeme láttára agyonverték. A jogerős ítélet 2009-ben született meg, ­2010-ben pedig a kártérítésről is döntött a bíróság.

Helme­czy László, a család jogi képviselője azt mondta a Blikknek, hogy hiába kapták meg papíron a sok pénzt, semmi se jutott belőle nekik. Pedig szükség lett volna a pénzre, Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak, a legnagyobb lány már akkor egyetemre járt, a középső később orvosnak tanult, a legkisebb most középiskolás.

A kártérítés elmaradásának oka, hogy amikor a büntetőperekben zárolják az elkövetők vagyonát, abból először a nyomozás és a bírósági per költségeit térítik meg az államnak, és csak ezután következhetnek az áldozatok. Az olaszliszkai elkövetők vagyontalanok, ha végeznek is munkát a fogva tartásuk alatt, abból semmi nem jut a sértetteknek.

A Szögi családot évek óta az ügyvéd által létrehozott alapítvány támogatja hónapról hónapra (ide lehet küldeni nekik pénzt). Szögi Lajos két kisebb lánya volt a tragédia idején a kocsiban, a legkisebbnek semmilyen konkrét emléke nincs az apja bántalmazásáról, a középső lány már gimnazista volt. Szögi Lajos szíve állt meg a bántalmazás során, és ő most orvosként szíveket gyógyít - tudta meg a Blikk. 

Rovatok