Index Vakbarát Hírportál

65 éves nőre támadt a hódmezővásárhelyi szatír

2017. december 13., szerda 14:11 | aznap frissítve

Őrizetbe vettek egy 25 éves, hódmezővásárhelyi férfit, aki 2017 novemberében egy 65 éves nőt támadott meg a 47-es út melletti kerékpárúton - közölte a rendőrség

November 24-én délután Hódmezővásárhelyen, a 47-es főút mellett vezető kerékpárúton megtámadta az ott sétáló hódmezővásárhelyi nőt, megragadta a melleit, és az úttest melletti bokrok közé próbálta behúzni. A nő ellenállt, ezért a szatír a földre lökte, majd elmenekült. Az asszony 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Súlyos testi sértés és szeméremsértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki D. Ádám Tamást, aki elismerte a tettet. Őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását indítványozták. 

Rovatok