Index Vakbarát Hírportál

Lehet népszavazás a 3-as metró akadálymentesítéséről

2017. december 14., csütörtök 14:17

Az MSZP fővárosi képviselője, Horváth Csaba sajtótájékoztatón jelentette be, átment a november közepén benyújtott kérdése a Fővárosi Választási Bizottságon, így népszavazás lehet arról, hogy akadálymentesítsék a 3-as metrót.

A kérdés pontosan így hangzik:

Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?

Horváth szerint a bizottság egyhangúlag hozta meg döntését. A népszavazás kiírásához 138 ezer érvényes aláírás kell, ezért a demokratikus ellenzéki pártok együttműködését kérte. A Párbeszéd már jelezte együttműködését és tudomása szerint az Együtt is csatlakozni fog a kezdeményezéshez.

A Fővárosi Választási Bizottság csütörtök reggel tárgyalta a kérdést, a határozatot azonban még nem tették közzé.

Horváth szerint

nem lett volna szabad idáig eljutni, hiszen az akadálymentesítés elsősorban nem pénz-, hanem civilizációs kérdés. Ha 30-40 évente felújítanak egy metrót, akkor azt használhassa mindenki. A kormány megtagadta azt a 20 milliárd forintot, ami az akadálymentesítéshez kell, Tarlós István főpolgármester pedig asszisztál a döntéshez.

Rovatok