Index Vakbarát Hírportál

Egy hónapja hallgat a NAV, honnan tudott az Origo előre Dobrev kihallgatásáról

2017. december 19., kedd 05:21 | aznap frissítve

A Czeglédy-ügy újabb fordulatáról írt november 11-én az Origo, amely tényként állította, hogy "két hét múlva kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát a Czeglédy-Gyurcsány-botrány ügyében". A lap azt is tudni vélte, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének azért kell az ügyész kérdéseire válaszolni, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek. Az Origót szemléző Magyar Idők feltételes módban azt is tudni vélte, hogy a Csongrád Megyei Főügyészségnek szándékában áll Dobrevet beidézni. Rákérdeztünk akkor a Csongrád Megyei Főügyészségnél, akik azt írták "az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt". Hozzátette, hogy azért nem zárja ki a kihallgatást majd.

Az Origo cikke után egy héttel, november 18-án megjelent az MTI-n a hír: tényleg beidézte Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. Azért a NAV idézte be Dobrevet, mivel a Czeglédy-ügyben a nyomozást a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága végzi a "Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete" mellett. A kihallgatás november 24-én végül tényleg megtörtént.

Megkerestük hát mind az ügyészséget mind a NAV-ot kérdéseinkkel, hogy hogyan volt lehetséges, hogy a szemünk előtt forgatták újra Bacsó Péter A tanú című filmjét, ahol a koncepciós bírósági eljárás kellős közepén véletlenül kiderül, hogy már az ítélet is elkészült. Hiszen a kormánypárti lap már tényként közölte az ügyészség következő lépését egy folyamatban lévő büntetőügyben. Az ügyészség azt írta, bár ők felügyelik a nyomozást, de kérdéseinkkel a nyomozó hatóságot, tehát a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságát kell keresnünk.

Megkerestük hát a NAV-ot, a következő kérdéseket tettük fel: 

A kérdéseinket elküldtük november 18-án, november 21-én és november 25-én is, választ a mai napig nem kaptunk. Kerestük a NAV-ot telefonon is, a sajtós kolléga azt mondta, természetesen megkapták a kérdéseinket, de türelmünket kérik. Amikor rákérdeztem, hogy melyik kérdés megválaszolása miatt akadt el a dolog, ránk tették a telefont.

(Borítókép: Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2016. január 22-én. - fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok