Index Vakbarát Hírportál

Hamis iratokat készítettek egy budapesti okmányirodában

2017. december 19., kedd 11:28

Egy budapesti okmányiroda három ügyintézője ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség hamis személyi iratok kiállítása miatt - közölte az ügyészség az MTI-vel. A három ügyintéző korábban honosított személyek adataival állított ki más személyek részére jogosulatlanul magyar hatósági igazolványokat.

Az ügy elsőrendű vádlottja 2014-2015 között anyagi ellenszolgáltatás fejében hivatali ügyintézésekben vállalt közreműködést. A három vádlott ügyintéző közül egyik kormánytisztviselőként, a másik két ügyintéző pedig főmunkatársi besorolásban dolgozott.

Az elsőrendű vádlott hivatali ügyintézései során ismerkedett meg a másod- és harmadrendű vádlottakkal, akikkel jó kapcsolatot alakított ki, majd később rávette őket arra, hogy az általa hozott ügyfelek részére más - korábban honosított - személyek adatainak felhasználásával hamis személyi okmányokat (személyi igazolványt, vezetői engedélyt, útlevelet) állítsanak ki. A vád szerint egy negyedrendű vádlott, bár nem az elsőrendű vádlott rábírására, de hasonló módon állított ki hamis okmányokat.

A hamis okiratok kiállításáért cserébe az egyik ügyintéző egy 120 ezer forint értékű, vidéki hotelbe szóló ajándékutalványt kapott az elsőrendű vádlottól. A másod- és harmadrendű vádlottak továbbá ismerősük, illetve hozzátartozójuk kérésére jogosulatlanul lekérdezték gépkocsik adatait a gépjármű-nyilvántartásból.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben hivatali vesztegetés, hivatali visszaélés, több rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Rovatok