Index Vakbarát Hírportál

Vonakodik kifizetni az ÁSZ-bírságot a Jobbik

2018. január 9., kedd 18:23

A Jobbik önként nem fogja kifizetni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott 331 millió forintos bírságot - közölte Vona Gábor pártelnök az elnökség keddi ülésének döntését egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott az MTI szerint: az ÁSZ-nak 15 napja van, hogy visszatérjen a törvényesség talajára, amit maga hagyott el, és megszüntesse az "ezer sebből vérző, alkotmányellenes eljárást". 

Ha nem így történik, akkor kimondható, hogy megvalósult Magyarországon a diktatúra - fogalmazott.

Szóvá tette, hogy egy ilyen súlyú ügyről a sajtóból értesültek, a hivatalos postai értesítést csak kedden kapták meg a határozatról.

A pártelnök értékelése szerint a Jobbiknak nem a számvevőszékkel van vitája, hanem a Fidesszel, és az egész ügy mögött Orbán Viktor áll. A kormányfőt korrupt zsarnoknak nevezte, aki nem képes sportszerűen küzdeni és vitára kiállni.

Elmondta azt is, hogy továbbra is folytatják a pénzgyűjtést, céljuk, hogy el tudjanak indulni a parlamenti választásokon. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy az eljárás végén a Jobbik vezetőit börtönbe zárják. Ezt arra alapozta, hogy pártelnökként felel a párt gazdálkodásáért, majd a választás tétjeként jelölte meg, vagy ő, vagy Orbán Viktor kerül börtönbe.

Kérdésre azt is elmondta, hogy az első negyedéves állami támogatás - mintegy 111 millió forint - már megérkezett a párt számlájára, a gyűjtésből pedig eddig 54,5 millió forint folyt be. Tudomása szerint egy esetleges behajtás az állami kampánytámogatást nem érintené.

Vona Gábor arról is beszámolt, hogy elsősorban nemzetközi jogi fórumokon keresnek jogorvoslati lehetőséget, de a hazai lehetőségeket is vizsgálják.

Egy másik kérdésre azt is elmondta: abban nem gondolkodnak, hogy új pártot alapítsanak, szerinte a következő három hónapban azt nem lehetne végigvinni.

Rovatok