Index Vakbarát Hírportál

Megásatták a saját sírját egy nógrádi férfival

2018. január 10., szerda 15:50

Zsarolás és önbíráskodás miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját - közölte a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség.  A vita azért alakult ki, mert a 18 éves sértett mobilt vett az elsőrendű vádlott nevelt fiától 2017 júliusában, de csak egy részét fizette ki, és 34 ezer forinttal adós maradt.

Ezután a két vádlott, apa és fia egy salgótarjáni áruház parkolójában hivatalos eljárást színlelve, magát rendőrnek kiadva beszélt meg találkozót a fiúval, majd berántották az autóba és hazahajtottak. Egy ásót és egy karót tettek a kocsiba, ezután a fiatalt egy erdős területre vitték, ahol kijelentették, élve eltemetik, és ráparancsoltak, hogy ássa meg a sírját.

A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben az apa arról kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, és azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A fiú halálfélelmében ezt megígérte, majd megütötték, és otthagyták az erdőben.

A két férfit a személyi szabadság megsértésével, hivatalos eljárás színlelésével, önbíráskodással, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással és könnyű testi sértéssel vádolják. A vádlottak házi őrizetben vannak.

Rovatok