Index Vakbarát Hírportál

Kézilabdást indít a Fidesz Szegeden Botkáék ellen

2018. január 14., vasárnap 11:50

Bartók Csaba volt válogatott kézilabdázót indítja a Fidesz a szegedi 1-es körzetben az április 8-i országgyűlési választásokon – értesült a Délmagyar.

A Fidesz hivatalosan csak a jövő héten mutatja be a jelöltjeit, de a megyei lap úgy tudja, megszületett a döntés. A szegedi 2-es körzetben várhatóan a jelenleg is képviselő B. Nagy Lászlót indítják, az 1-esben azonban kérdéses volt, kit indít a kormánypárt. A lap szerint több jelöltet is meghallgattak, és végül két sportoló között döntöttek: a másik lehetséges jelölt Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt, de végül Bartók Csabára esett a választás.

Érdekesség, hogy 2014-ben a Fidesz ebben a körzetben egy harmadik sportolót, a többszörös kenu-világbajnok Bohács Zsoltot indította.

A székelyudvarhelyi születésű Bartók Csaba 1990-ben jött át Szegedre játszani, tagja volt az 1996-es első szegedi bajnokcsapatnak is. Bár a spanyolországi légióskodás után a nagy rivális Veszprém csapatába tért vissza, pályafutása után Csongrádban lett edző. Volt a magyar férfiválogatott másodedzője is, majd néhány nappal ezelőttig a női NB1/B-s Hódmezővásárhelyt edzette. Innen közös megegyezéssel január 2-án távozott – a mostani hír alapján könnyen lehet, hogy már a kampány miatt.

A Délmagyar úgy tudja, hogy más személyi változások is történtek a szegedi Fideszben. „Csendben elköszöntek a korábban meghatározó arcoktól, és helyüket egy új, fiatalabb, dinamikusabb vezetés veszi át. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szervezet tagsága újult meg, de a politikai húzóemberek is megváltoztak. Értesüléseink szerint ezek a személyi változások csak egy folyamat elejét jelentik, nem a végét” – írja a megyei lapok közül az utolsók között kormányközeli kézbe került Délmagyar.

Rovatok