Index Vakbarát Hírportál

A fideszesek fele szerint elképzelhető, hogy Orbánnak strómanjai vannak

2018. január 18., csütörtök 05:22 | aznap frissítve

A Medián részletes kutatást készített a lakosság korrupcióérzékeléséről, a felmérés eredményeit a HVG közölte. A főbb megállapítások: 

Az emberek 67 százaléka szerint nagyon nagy mértékben vagy csak simán nagy mértékben jellemzőek a mostani kormányra a pénzügyi visszaélések. Egy évvel korábban 62 százalék gondolta így. 

57 százalék gondolja úgy, hogy a hazai korrupciót felülről irányítják. Tavaly 60 százalék volt ezen a véleményen. Többen vannak viszont azok, akik szerint a korrupciós cselekmények tisztességtelen köztisztviselők magánakciói. 

A teljes szavazókorú népességen belül 39 százalék tartja nagyon valószínűnek, hogy Garancsi István, Mészáros Lőrinc és Andy Vajna valójában Orbán Viktor strómanjai. Legutóbb még csak 31 százalék gondolta így. A Fidesz-szavazók között is valamivel többen gondolják így (3 százaléknyival), mint korábban. A kormánypárti szimpatizánsok fele pedig elképzelhetőnek tartja, hogy az említett oligarchák Orbán strómanjai. 

Érdekesség, hogy a hazai politikai rendszert jóval kevesebben (11 százalék) tartják tekintélyuralminak, mint egy évvel korábban (18 százalék). És polgári demokráciának is jelentősen többen (25 százalék) tartják, mint tavaly (18 százalék). 5 százalékkal azok is kevesebben lettek, akik diktatúrának tartják a rendszert, viszont megnőtt azoknak a száma, akik szerint Magyarországon maffiaállam működik. Az emberek ötöde gondolja így.

Rovatok