Index Vakbarát Hírportál

Szél Bernadett: Engem megválasztottak és átvilágítottak

2018. január 18., csütörtök 09:11 | aznap frissítve

A Magyarországra "titokban" befogadott menekültek ügyében jövő csütörtökre hívták össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, amelyen többek között meghallgatnák Orbán Viktort is, tudta meg az atv.hu Molnár Zsolttól, a bizottság szocialista elnökétől. Az MSZP azután kezdeményezte az ülés összehívását, hogy Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a Times of Maltanak azt mondta: tavaly titokban 1294 menekültet kellett befogadni az országba, de ezzel a kormány nem állt ki a nyilvánosság elé. 

Az MSZP szerint ezzel a kormány tulajdonképpen titokban végrehajtotta azt a "Soros-tervet", ami ellen minden eszközzel kampányol.  Molnár Zsolt az atv.hu-nek azt is mondta: a titkosszolgálati vezetők eddigi beszámolói szerint nincs Soros-terv.

A Fidesz már előre jelezte, hogy képviselői kivonulnak a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, ha azon Szél Bernadett is részt. Korábban Németh Szilárd  a testület fideszes alelnöke azt mondta: a  Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna.

Szél Bernadett: Engem megválasztottak és átvilágítottak

Szél Bernadett egy Facebook-videóban azt mondta, jövő csütörtökön ott lesz reggel nyolckor a bizottsági ülésen, mert egyelőre nem a Fidesz dönt arról, hogy azon ki vesz részt és ki nem.

Engem megválasztottak és átvilágítottak, minden jogom megvan ott ülni a bizottságban.

- mondta, és azt is hozzátette, nem csak ott ülni, de kérdezni is, illetve leleplezni a Fidesz hazugságait. Szél szerint a Fidesznek egy célja van, hogy teljesen a propaganda szolgálatába állítsa a nemzetbiztonsági bizottságot is, "ezért zavarom őket, mert ott is a valóságot képviselem".

A Fidesz legnagyobb ellensége ugyanis a propaganda mögötti valóság

- mondta az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje.  

Rovatok