Index Vakbarát Hírportál

Tíz éven át nyögte az uzsorás egymilliójának terheit

2018. január 19., péntek 08:14

Egy miskolci férfi tíz éven át zsarolt és fenyegetett egy szintén miskolci férfit, akinek még 2008-ban kölcsönadott egymillió forintot. Az áldozat a megbeszéltek szerint, rövid idő alatt visszafizette a pénzt, de ekkor a hitelező közölte, hogy 

ez még csak a kamat volt, a tőketartozás továbbra is fennáll.

Az új feltételeknek nem tudott megfelelni, késett a törlesztésekkel, H. István pedig veréssel fenyegetőzött.

A terrorelhárítók fogták el szerdán, és tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményeket. A nyomozók előzetesbe küldenék, de erről az ügyészség dönt.

Rovatok