Index Vakbarát Hírportál

Az Emmi nem aggódik az Alkotmánybíróság vizsgálata miatt

2018. január 23., kedd 13:02

Az Emmi reagált a 444.hu-nak arra a hírre, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult abban a perben, amit a csömöri önkormányzat indított az általános iskolák államosítása miatt.

A bíróság azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert az iskolavagyon elvételét szabályozó törvény több pontját alkotmánysértőnek találta, ezért a per felfüggesztéssel egyidőben az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az semmisítse meg a jogszabály több pontját. Az AB-nek az ügyben legkésőbb 90 napon belül kell döntést hoznia.

A minisztérium azonban nem aggódik, legalábbis ez derül ki a 444.hu-nak küldött válaszukból, melyben azt írják, hogy a kormány az eddig hasonló ügyben folyó pereket megnyerte.

Az, hogy ezen per folyamán a bíróság az Alkotmánybírósághoz fordul, egy lehetőség, amivel a bíróság élni kíván, mivel a törvényt eddig az AB nem vizsgálta. Álláspontunk szerint ugyanakkor a törvény megfelel az alaptörvényben foglaltaknak, állunk a vizsgálat elé.

Arra azonban nem válaszoltak, hogy készülnek-e arra a lehetőségre, hogy az Alkotmánybíróság esetleg megsemmisíti a problémásnak talált paragrafusokat, illetve, hogy készülnek-e rá, hogy módosítani kell a jogszabályt.

Rovatok