Index Vakbarát Hírportál

Évindító beszélgetésre hívták az egyházi vezetőket a fideszesek Nyíregyházán

2018. január 23., kedd 10:35

Soltész Miklós egyházügyi államtitkár is előadást tartott azon a találkozón, amit fideszes politikusok hívtak össze a megye egyházi személyiségei számára, derül ki Vinnai Győző, a Fidesz Szabolcs megyei képviselőjének Facebook posztjából. A találkozót a nyíregyházi városházán tartották meg szombaton.

Az nem derült ki, hogy az egyházaktól kik képviseltették magukat, az viszont igen, hogy csak "a keresztény értékek iránt elhivatott" vallási közösségek fő képviselőit látták vendégül. Ezt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár posztjából lehet megtudni, aki a parlamenti választáson képviselőjelöltként indul Nyíregyházán.

Mint írta,

kiemelten fontosnak találom az egyházi közösségekkel való együttműködést, a közös gondolkodást, az egy irányba történő haladást, hiszen az egyháznak és a vallásnak óriási szerepe van a testi és lelki gyarapodás erősítésében.

A kormánypártok és az egyházak kapcsolata a választás közeledtével egyre szorosabb, Hódmezővásárhelyen tíz napja a plébános a Fidesz jelöltje mellett kampányolt, a hónap elején pedig kiderült, hogy a kormány lelkészösztöndíjat indít.

Rovatok