Index Vakbarát Hírportál

Hogyan lehetett halálos vacsora egy hal Thaiföldön?

2018. január 24., szerda 18:09

Egyelőre csak tapogatózunk a Thaiföldön meghalt magyar férfi ügyében, nem lehet tudni ugyanis, hogy pontosan mit evett, és hogy mi váltotta ki nála azt a sokkszerű reakciót, ami végül a halálához vezetett. A Bors hozta nyilvánosságra a hírt, hogy múlt pénteken Pattayán, a négycsillagos Jomtien Palm Beach Hotelben egy közös vacsora után magyar turisták lettek rosszul, és egy férfi végül elhunyt.

A férfi halálában feltehetően közrejátszott, hogy a szálloda személyzete nem azonnal hívott mentőt, hanem előbb egy furgon érkezett, a mentők pedig csak 40 perccel később értek a hotelhez, ahonnan a szerencsétlenül járt férfit egy magánkórházba vitték, ám ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A haláleset nem mondható szokványosnak, ezt mondták toxikológus és halszakértők is az Indexnek. A vacsorán a Bors szerint több tengeri ételt fogyasztottak, köztük egy úgynevezett vajhalat és tenger gyümölcseit. A társaságból öten ettek, és a vacsora után azonnal jelentkeztek a "brutális tünetek", voltak, akik egész éjjel hánytak.

Bár az eredeti hírek vajhalat (Peprilus, angolul butterfish) emlegettek, a Bors feltehetően tévesen azonosította a halat. A 24.hu azt írta,

angol nyelvterületeken is gyakran kerül „butterfish”-ként az étlapokra a valójában kígyómakrélaként (escolar) ismert tengeri élőlény.

A nem mérgező vajhal húsát is sokszor kígyómakrélával ütik fel, ugyanis az is szinte vajszerűen puha. Ez a faj viszont már nagy mennyiségben mérgező, mert viaszésztert tartalmaz, a szakirodalom szerint 170 grammnál többet nem szabad belőle fogyasztani.

Ez az anyag azért halmozódhat fel a benne, mert azt az állat nem tudja lebontani, mint ahogy az emberi szervezet sem. Ez a viaszészter hányást, hasmenést, hasgörcsöket okozhat.

De van egy másik probléma is a makrélával, pontosabban a nem friss makrélával, mégpedig a más halakhoz képest is magas hisztaminszint. A Budaörsi Halpiac alapítója és ügyvezetője, Palotás Péter megkeresésünkre azt mondta, hogy a hisztaminallergia súlyos, akár halállal végződő rohamokat produkálhat. A már kifogott halakban a hisztaminszint exponenciálisan nő az idő múlásával, és míg 0 és 2 fok között tárolva akár két hétig is fogyasztható a hal, 4 fokon tárolva már csak 4-5 napig, 12 fokon pedig csak 5-6 óráig. A náluk is rendszeresen megforduló ellenőrök gyakran vesznek makrélákból mintát, mondta. 

Azt nem lehet tudni, hogy a 30 fokos thaiföldi melegben milyen körülmények között tárolták az állatot. Erre vonatkozóan Szlávik János infektológus a Rádió 1 reggeli műsorában azt mondta, hogy

Thaiföldön semmilyen élelmiszerellenőrző hatóság nem működik,

így akik kint élelmiszert fogyasztanak, óhatatlanul fertőzéseket, baktériumokat visznek a szervezetükbe. Ő is arról beszélt, hogy vannak olyan toxinok az élelmiszerekben, amelyek akár bénulást és légzészavart okozhatnak. Azt is mondta, hogy a mérgezésnek valószínűleg valamilyen más betegséggel kellett társulnia az elhunyt Cs. Tibor esetében.

Esetleg a szívével volt baj

- mondta.

Elek István, a Péterfy kórház toxikológiai osztályának osztályvezető orvosa az Indexnek azt mondta, a részletek hiányában nem tud szakvéleményt felállítani, de ő is úgy véli, hogy nem ételallergia okozta a rosszullétet, mivel egyszerre, egy időben, többeknél is hasonló tünetek jelentkeztek. Az orvos is felhívta a figyelmet, hogy a vajhalat (makrélát) a benne megtalálható anyag miatt csak nagyon alacsony mértékben ajánlott fogyasztani. A hal húsának a fogyasztása valakinél egyáltalán nem okoz kellemetlenséget, másnál viszont már egy kis adag elfogyasztása is problémához vezethet: hányást és a hasmenést okozhat, mondta.

Abban az esetben, ha profúz hasmenés és hányás alakul ki, nagyon gyorsan kiszáradhat az ember, a teljes folyadékháztartás felborulhat, miközben komoly ionvesztés is történik, ami szívritmuszavarokhoz, keringés-összeomláshoz vezethet, 

nyilatkozta. A tragédia akár ilyen rövid idő alatt is bekövetkezhet. Az orvos tájékoztatása szerint eszméletvesztés esetén minél hamarabbi orvosi ellátásra van szükség.

Az orvos hozzátette, hogy az is elképzelhető, hogy a hal fogyasztása önmagában nem lett volna halálos, de egy eddig általunk nem ismert betegség is közrejátszhatott a tragédiában. Nem tudjuk, mennyit evett a férfi, nem tudjuk, előtte lappangott-e benne más emésztőrendszeri vírus, rengeteg kérdés van, ami még megválaszolásra vár. Pontos halálokot az igazságügyi boncolás fog megállapítani. A család szeretné, ha itthon is megismételnék a boncolást, s az osztályvezető megerősítette, hogy erre van lehetőség.

Elek István 20 éve praktizál a toxikológiai osztályon, és ezalatt az idő alatt, tudomása szerint nem volt olyan eset, hogy valaki ilyen hal miatt kórházi ellátásra szorult volna, viszont egészen biztosan előfordult hasmenés.

A hal egyébként Magyarországon is kapható, de az árusítóknak fel kell tüntetniük, hogy milyen káros következményekkel járhat a fogyasztása, mondta. A halpiac vezetője szerint itthon nincs veszélyben, aki halat fogyaszt, ő a 20 éves praxisa alatt nem is találkozott ilyen esettel. Általában fagyáspont körül tárolva minden nyers halhús fogyasztható marad egy hétig, mondta.

Rovatok