Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány szerint a DK-n kívül mindenki megkötötte a maga alkuját a Fidesszel

2018. január 27., szombat 15:58

14. évértékelőjét tartotta Gyurcsány Ferenc Nincs alku Orbánnal - címmel. Beszéde első része a szokásos látomásos költészet jegyében telt, a hazai helyzet leírásánál nem félt olyan mondatokat használni, mint:

Ez a kormány egy feslett erkölcsű bűnszövetkezet, amely elrabolta Magyarország tisztességét, lerombolta álmait, fogságba ejtette a nemzet becsületét, szóval ez egy alávaló rendszer.

Vagy olyat, hogy:

Ha az Úré, ha nem az Úré, nincs az az ítélőszék, amely kegyes lesz hozzájuk

A DK elnöke beszédében minden ellenzéki pártot kiosztott, hangsúlyozva, hogy a DK az egyetlen politikai közösség a parlamentben, amely nem kötött semmilyen alkut Orbánnal, és annak diktatórikus rendszerével.

Nem mi voltunk azok, akik eljátszották éveken keresztül, hogy lehet középen állni a demokrácia és a diktatúra világa között, kisegíteni, hogy ha kell a Fideszt, és most a választások közeledtével, sok-sok év után, vagy valóban, vagy látszólag ismerik fel a rendszer természetét. Az, akik ezt a szerintem elfogadhatatlan alkut megkötötték, azt a pártot LMP-nek hívják

– mondta például az LMP-ről, de az MSZP is megkapta, hogy a szocialista párthoz köthető pártsajtót ilyen-olyan módon a Fidesz finanszírozza. Úgy meg nehéz komolyan nekimenni a Fidesznek, Gyurcsány szerint aki ezt a kettősséget játssza, az alapvető erkölcsi tartását veszti el.

Majd a Jobbik és Vona Gábor sem maradt ki. "Nem mi voltunk azok, akik büszkén, magunkat kihúzva egy polgári körbe ültünk Orbánnal" - mondta Vonáról. 

Gyurcsány szerint bár a Fidesznek jó a választási törvény, tele vannak lopott pénzzel, ők uralják a médiát, de dacára annak, hogy szinte minden az ellenzék ellen szól, így is lehet győzni.

Nem a pártok vívják a választási küzdelmet, hanem a nép. A nép a szív, a nép a lélek, a nép az agy, mi a pártok pusztán a cselekvéshez szükséges kezet adjuk

– mondta Gyurcsány, a költő.

A DK elnöke szerint az elmúlt években többet hallolttunk egy magyar származású amerikai milliárdosról, mint a magyar munksáról. A kormány egymagánszeméllyel folytat évek óta harcot egy vagy két vitatható újságcikk alapján, és közben megfeledkezik a 4 millió munkásról, és az összes komoly problémáról, ami Magyarországon gondot okoz. 

"Kéremszépen át vagyunk verve"

- mondta Gyurcsány, ahogy azt is, hogy:

"Az nem kétséges, hogy itt egy istenverte manipuláció rettenetes hazugságával állunk szemben"

.

Gyurcsány megemlékezett arról is, ahogy a kormány évekig riogatott a menekültekkel, illetve leginkább a migránsokkal, a menekült szót kerülte, majd kiderült, több mint ezer menekültet fogadott be. És ezek a menekültek sem a munkánkat, sem a kultúránkat nem vették el, még csak nem is csináltak kalifátust az országból. "Itt a világ hazugsága, ezek meg csak dadognak, meg habognak, meg fröcsögnek és nem mondják azt, hogy hazudtunk reggel, hazudtunk tízóraikor, hazudtunk ebédkor, uzsonnaidőben, hazudtunk este, és éjszaka még felkeltünk, hogy hatodszor is hazudjunk" - fogalmazott Gyurcsány idézve és felturbózva a saját legendássá lett beszédét.

Később azt mondta, egy vatikáni felmérés szerint a papok 6%-a érintett valamilyen pedofil ügyben. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon 100-120 ilyen pap lehet, miközben az elmúlt években 5-6 ilyen ügy derült ki.

Független bizottságot hozunk létre, az egyházi köröket érintő pedofília kivizsgálására.Hogy visszaadjuk a megrontott gyerekeink tisztességt, és az elkövetett bűnök ne maradhassanak titokban és válasz nélkül.

- mondta. Majd azzal zárta, hogy

Aki együttműködött a diktatúra rendszerével, politikus, bíró, ügyész, diplomata, közigazgatásban dolgozó állítólagos szakember, annak a jövő demokratikus kormánya környékén nem lesz hely, mert velük sem alkuszunk.

(Borítókép:  Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 14. évértékelő beszédét tartja Budapesten 2018. január 27-én.- f otó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok