Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a Kecelről eltűnt nőt

2018. január 28., vasárnap 12:33

Néhány órai keresés után megtalálták a rendőrök azt a nőt, aki pénteken délután tűnt el Kecelről - értesült a HavariaPress. A Bács-Kiskun megyei településről pénteken este érkezett bejelentés a helyi rendőrőrsre arról, hogy egy nő aznap délután ismeretlen helyre ment a lakásáról, azóta nem találják.

A bejelentő azt is elmondta, hogy felhívta az eltűnt nőt, aki közölte, hogy jelenleg egy erdőben fekszik, nem tudja, hogy hol van, és csak fákat lát maga körül. Miután felmerült a gyanú, hogy a nő altatókat vehetett be, azokkal keresni kezdték őt a keceli mellett a soltvadkerti és a kiskőrösi járőrök is.

Ennek eredményeként néhány órai kutatás után meg is találták az eltűnt nőt, még aznap éjfél előtt, Kecel külterületén, a vasúti sínek és az 5303-as út között fekvő akácosban. Megtalálásakor a nő kimerült állapotban feküdt a földön, nem tudott felkelni és kommunikálni is csak nehezen tudott. Azonnal pokrócokkal melegítették és a folyadékpótlás érdekében vízzel itatták, majd átadták a mentőszolgálat időközben kiérkező munkatársainak, akik kórházba szállították.

Rovatok