Index Vakbarát Hírportál

Tárgyalásról vittek el egy ügyvédet Szegeden

2018. január 31., szerda 15:51 | aznap frissítve

Tárgyalás közben vittek el egy védőügyvédet a Szegedi Törvényszékről szerda délelőtt - közölte a Szegedi Törvényszék

A Blikk úgy tudja, egy költségvetési csalási ügyet tárgyaltak, amikor a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség munkatársai megérkeztek a tárgyalóterembe, és magukkal vitték az egyik vádlott ügyvédjét.

Az eljárást vezető bírónő tovább folytatta az ügyet, mert több más vádlott is volt a saját védőikkel, akiket meg tudott hallgatni - mondta a Blikknek Dr. Prágai Erika, a Szegedi törvényszék szóvivője.

A Pest Megyei Főügyészség csak csütörtökre ígért tájékoztatást. 

A bíróság honlapja szerint  a reggel 9 óra óta tárgyalás egy olyan ügyről szólt, amiben a vádlottak bűnszervezetet működtettek, amin belül egy Szlovákiában működő cég nevében különféle műszaki cikkek vonatkozásában fiktív termékértékesítéseket és fiktív termékbeszerzéseket szerepeltettek az irányításuk alá tartozó cégek könyvelésében és adóbevallásaiban, amikben a fiktív beszerzésekre tekintettel általános forgalmi adót igényeltek vissza. Valójában azonban a híradástechnikai, elektromos háztartási és szórakoztató elektronikai termékek zöme Magyarország területét nem hagyta el, azokat jellemzően webáruházakon keresztül értékesítették. A bűncselekmény elfedésére fiktív értékesítési láncolatot hoztak létre a bűnszervezet közreműködésében érintett személyek és cégek részvételével - írja a bírósági honlap

Tavaly decemberben szintén letartóztattak egy ügyvédet, aki ráadásul az MSZP óbudai önkormányzati képviselője is volt. Simonka Csabát zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás és kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe.

Rovatok