Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a szülőket, akiknek három gyermekük fulladt vízbe

2018. február 5., hétfő 16:59

Tárgyalásról lemondásos eljárás keretében jogerősen egy év nyolc hónap felfüggesztett fogházra ítélte az Egri Törvényszék azt a nagyfügedi apát és anyát, akiknek három gyermekük is vízbe fulladt tavaly áprilisban.

A szülők Nagyfügeden nevelték ötéves, hároméves és kétéves, valamint néhány hónapos gyermeküket. A tavaly április 2-ai tragédia előtt a férfi - az elsőrendű vádlott - autóval úgy indult el otthonról, hogy előtte nem győződött meg arról, élettársa megértette távozási szándékát és a gyerekek felügyeletét átvette.

A nő nem tudta, hogy az udvaron lévő három gyerek felügyelete egyedül rá marad, ezért bement a házba, hogy ellássa a legkisebbet, és csak negyedóra múlva kereste a nagyobbakat. Mivel nem találta őket, telefonált élettársának, aki azonnal hazatért és közösen kutattak eltűnt gyerekeik után, írja az MTI a vádirat alapján.

Később kiderült, hogy

a felügyelet nélkül maradt kicsik az ingatlant határoló, nyitva hagyott vadhálón keresztül a szomszédos mezőgazdasági telephelyre mentek, beleestek az elkerítetlen tűzivíz-tározóba és megfulladtak.

Az Egri Törvényszék sajtóosztálya hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ítélet végrehajtását mindkét vádlott esetében négy év próbaidőre függesztették fel, és előzetes mentesítésben is részesítették őket.

Mivel a háromrendbeli, gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt bíróság elé állított élettársak beismerő vallomást tettek, a vádemelés előtt az ügyész, a védők és védenceik megállapodtak egymással, a bíróság tárgyalásról lemondásos eljárást alkalmazott.  A döntést az ügyész, a vádlottak és védőik tudomásul vették, így jogerőre emelkedett.

Rovatok