Index Vakbarát Hírportál

Köves Slomó elnézést kért, amiért beszállt a kampányba

2018. február 5., hétfő 09:31 | nyolc hónapja frissítve

"Ha ez a kampányba való beszállásként értelmeződött, akkor lehet hogy hiba volt, ezért elnézést" - nyilatkozta a Zsido.com-nak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Mindezt azok után, hogy az egyes számú választókerületben osztogatott fideszes szórólapon lényegében támogatását fejezte ki a KDNP-s Hollik István felé.

Az utóbbi években megújult a zsidó kulturális- és hitélet Budapest belvárosában, ennek folytatásához, valamint a zsidó közösség nyugodt életének és biztonságának megőrzéséhez szükség van segítő társakra.

– írja a szórólapon Köves, aki szerint a közösség hitéleti és kulturális kiteljesedéséhez Hollik Istvánra van szükség, az ő személyében lát ugyanis garanciát arra, hogy ehhez minden szükséges segítséget megkapjanak.

"Hollik Istvánnal csak egyszer-kétszer találkoztam, de a szocialista Steiner Pállal, Pásztor Tiborral vagy éppen Rogán Antallal és Puskás Andrással jól ismerjük egymást, és velük ennek az építő együttműködésnek a jegyében telt az elmúlt másfél évtized. Lokális szintű támogatásomat ők is megkapták, vagy megkaphatják a jövőben, csakúgy mint bárki a demokratikus pártok jelöltjei közül, aki a belvárosi zsidó hitélet és közösségi élet ügyét fontosnak tartja és cselekedetekkel is megerősíti. Erről szólt ez a támogatás, de ha ez a kampányba való beszállásként értelmeződött, akkor lehet hogy hiba volt, ezért elnézést" - magyarázta az interjúban Köves Slomó. 

Amikor a portál azt kérdezte Kövestől, tudja-e, hogy Hollik államférfinak tekinti Horthy Miklóst, a rabbi így felelt:

Sajnálom, ha ilyet nyilatkozott. Fogok vele beszélgetni erről, ugyanis Horthy nem volt államférfi.

Köves nemrég azt nyilatkozta, hogy nem tartja szerencsésnek, ha egyházfők a szószékről politikai jelölteket támogatnak. Amikor most ezzel a nyilatkozatával szembesítették, azt mondta, abban a nyilatkozatában "kifejezetten a szakrális közegről volt szó". "Ugyanakkor lokális szinten, ha az Mszp és a Fidesz példanélküli összefogásával létrejött egy a belvárosi zsidó hitéletet és kulturális életet támogató környezet, akkor szerintem nem tehetjük meg, hogy ez ne kapjon elismerést" - mondta a rabbi. 

Rovatok