Index Vakbarát Hírportál

Napi buszjárat indul a pozsonyi és a budapesti reptér között

2018. február 12., hétfő 22:48

A RegioJet busz- és vasúttársaság közvetlen napi buszjáratot indít Pozsony és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között, a fapados légitársaságok utasainak igénye miatt - írja az MTI. 

A buszok naponta indulnak majd a menetrend szerint 3 óra 15 perckor Pozsonyból és a budapesti nemzetközi repülőtérre 6 óra 45 perckor érkeznek, a reggeli repülőjáratok felszállása előtt. Budapestről 10 óra 15 perckor indul buszjárat a Pozsonyba, ahová délután 2 óra 15 perckor érkezik meg.

Marcela Hamrikova, a RegioJet gazdasági igazgatója szerint amennyiben az új útvonal sikeres lesz, további járatokat indítanak a ferihegyi repülőtérre. A RegioJet már üzemeltet közvetlen buszjáratot a szlovák és a magyar főváros között, az útvonalon napi öt alkalommal járnak buszok. Az év elején a vállalat elindított egy Pozsony-Bécs-Budapest járatot is.

Rovatok