Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglant kapott a dunaföldvári idős ember gyilkosa

2018. február 13., kedd 13:29

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban betört egy dunaföldvári idős emberhez, majd egy vermelő kapával agyonverte.

Az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék tavaly október végén a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettében. Ezért akkor halmazati büntetésül 20 év fegyházra ítélték a 38 éves Tolna megyei férfit.

A jogerős ítélet szerint a vádlott tudomást szerzett arról, hogy a 78 éves férfi nagyobb összegű készpénzt tart lakásán, ezért 2016. február 17-én ittas állapotban, lopni tört be az idős férfihoz, akit egy vermelő kapával a fején és a testén is többször megütött. Az áldozat belehalt a koponyasérülésébe. Utána értékek után kutatott a lakásban, de azt nem lehetett megállapítani, hogy bármit magával vitt volna.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott nem büntetlen előéletű, három alkalommal is állt már bíróság előtt garázdaság, könnyű, illetve súlyos testi sértés és magánokirat-hamisítás miatt, írja az MTI.

Ezért súlyosbították a büntetését, a férfi legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra.

Rovatok