Index Vakbarát Hírportál

3 helyett már 6,3 milliárdos csalással gyanúsítják Czeglédy Csabát

2018. február 16., péntek 10:20 | hat éve frissítve

Már kilenc iskolaszövet ügyében, 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség az MTI-vel. A főügyészség a határozatával elutasította Czeglédy Csaba panaszát, ami "a nyomozóhatóság folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatása során közölt és módosított gyanúsítás ellen irányult".

A pénzügyi nyomozók csütörtökön folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát. A nyomozóhatóság módosította a gyanúsítottal közölt tényállást, így összesen kilenc iskolaszövetkezet keretében, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsította meg.

A nyomozás eddigi adatai alapján a bűncselekménysorozat 6 milliárd 294 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A gyanú szerint a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket 2011. és 2017. között követték el.

A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt Czeglédy Csaba és társai ellen folyamatban levő büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett - tudatta a csoportvezető ügyész az MTI.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

Ügyvédei a következő nyilatkozattal reagáltak az újabb fejleményekre: "Dr. Czeglédy Csaba a választási kampány kezdetére időzített és módosított gyanúsítással kapcsolatban panaszt tett, és azt továbbra is alaptalannak tartja. Álláspontja szerint ugyan a nyomozóhatóság – bár könyvszakértői vélemény még mindig nem áll rendelkezésre –, az elkövetési összeget felemelte, és a cselekmény időintervallumát is kibővítette, de már a hatóság szerint sem voltak fiktívek és színleltek a jogügyletek, és összességében a büntetési tétel nagysága is közel a felére csökkent."

(Borítókép: Czeglédy Csaba a Szegedi Járásbíróságon 2017. december 13-án. MTI / Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok