Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a kutyát ököllel verő rendőrt

2018. február 20., kedd 12:37

Rendőrségi forrásaink szerint egy Pest megyei település egyik körzeti megbízottja látható azon a videófelvételen, ami hétfőn este került fel a Youtube-ra és váltott ki lincshangulatot az állatvédők körében. Az érintet rendőrt telefonon próbáltuk elérni, sikertelenül. 

Az óriási felháborodást kiváltó, feltehetően mobiltelefonnal készült, rossz minőségű felvételen látható, hogy egy rendőr nagy erővel megüt egy kisállatot, vélhetően egy macskát, az állatot az egyenruhás szó szerint bebokszolta a rendőrautó csomagtartójába. A felvételen látszik, hogy a rendőr nincs egyedül, vele van egy női járőrtársa is, bár az nem derül ki, hogy társa mit látott az autó hátuljánál történtekből. 

A valóban felkavaró felvételt csak erős idegzetű olvasóink nézzék meg.

A forrásaink által megnevezett dányi rendőrőrsön hiába érdeklődtünk, senki nem akart felvilágosítást adni, mondván, az ügyben csak a Pest megyei rendőrség sajtósa nyilatkozhat. András Tamás megyei szóvivő az Indexnek elmondta: jelenleg parancsnoki kivizsgálás zajlik az ügyben. Később a rendőrség honlapján megjelent egy közlemény, miszerint az érintett rendőrt felfüggesztették a beosztásából. A közleményben nem nevezték meg, hogy a felfüggesztett rendőr hol és milyen beosztásban dolgozott, azt viszont írták, hogy az állatot megvizsgálta egy állatorvos és nem talált rajta sérülést.

"A Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője az ügy további vizsgálata céljából feljelentést tesz az erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségen. A gödöllői rendőrök intézkedtek a kutya soron kívüli állatorvosi vizsgálatára, amely elsődlegesen megállapította, hogy az állat nem szenvedett sérülést az eset során" - írta a rendőrség.

A közleményből nem csak az derült ki, hogy a rendőr egy kutyát ütött meg, hanem az is, hogy az eset február 19-én, azaz hétfőn történt. 

Korábban a hatóság ebben az ügyben már több bejelentést is kapott, sőt, legalább egy feljelentés is született.  

Az internetezők eközben a rendőr fejét követelik. Több hozzászóló is megnevezett egy állítólagos elkövetőt, aki a Facebookon azt állította, hogy ő ütötte meg a macskát, de úgy tudjuk, nem ő az elkövető, ő csak trollkodott, és egyébként nem is rendőr. A trollkodása viszont annyira jól sikerült, hogy egyből nekiestek a neten, ezért törölnie kellett magát a közösségi oldalról. 

Egy rendőrök és katonák mellett kiálló Facebook-oldal nyugalomra és türelemre intette a videó miatt felháborodott embereket. "Ne azonosítsunk minden egyes rendőrt egyetlen tetteivel! (...) Ne váljatok olyanná, mint ő. Ne bántsatok igazságtalanul senkit. Egy kis türelmet kérünk!" - írták az oldalon. Az Állatmentő Alakulat nevű csoport is azt írta a Facebook-oldalán, hogy a felháborodott emberek ne a rendőrségen éljék ki a dühüket. "Szeretném még kérni, hogy ne itéljük el a rendőrséget, ez nem a hivatásnak szól, hanem a személynek. A rendőrség folyamatosan együtt dolgozik az állatvédőkkel. Most is ez lesz" - írták. 

A Btk.-ban 2004 áprilisától a közbiztonság elleni bűncselekmények közé került az állatkínzás, büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés volt. A jogalkotó 2008-tól tette bele a jogszabályba a bűncselekmény minősített esetét. Eszerint ha különös szenvedést okozott az elkövető az állatnak, három évig terjedő szabadságvesztéssel volt sújtható. A 2013 júliusától hatályos új törvény már a környezet és a természet elleni bűncselekmények körében szabályozza az állatkínzást. Az új jogszabály főszabály szerint kizárólag szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé.

A bíróságok egyre szigorúbbak az állatkínzókkal szemben. Míg korábban a legtöbbször próbára bocsátást, közmunkát, pénzbüntetést, felfüggesztett börtönt kaptak az elkövetők, az utóbbi időszakban sorra jöttek a hírek a szigorúbb ítéletekről:

Rovatok