Index Vakbarát Hírportál

Újra biztosított a gyerekellátás a Sátoraljaújhelyen

2018. február 26., hétfő 17:08

 A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban hosszabb távra sikerült stabilizálni a csecsemő- és gyermekellátás biztonságát, de szükség lenne újabb szakorvosokra - ezt mondta Kovács Lajos megbízott főigazgató az intézményben hétfőn tartott sajtótájékoztatón.

A csecsemő- és gyermekosztályt a múlt héten három napra be kellett zárni, mert az osztályvezető főorvos, Abdul Gafor Faris családi ügyek miatt határozatlan időre nem tudta vállalni a munkát, így pedig nem volt, aki ellássa a betegeket. A beteg gyereket a Miskolcon lévő megyei kórházba kellett átszállítani, ami 85-100 kilométeres, autóval is bő egyórás utat jelentett, a sürgősségi eseteket pedig Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen ügyeleti időben a városi összevont háziorvosi ügyeletekre kellett vinni. Kovács Lajos szerint a szakmai felügyelet a csecsemőosztályon folyamatos volt.

A főorvos hirtelen felmondását a kórház patológiai és kórszövettani osztályának főorvosa, Bohus Péter szinte rögtön egy izmosmigránsozással kommentálta a Facebookon, amikor az amúgy 20 éve Magyarországon élő Abdul Gafor Faris távozását "migránshisztinek" titulálta. 

A megbízott főigazgató emlékeztetett, hogy nem egészen egy éve - hasonló okok miatt - két hétre szintén be kellett zárni a gyermekosztályt. Az az időszak nem kapott ekkora figyelmet, és ma már nem emlékszik rá senki, hiszen a kórház akkor is biztosítani tudta a biztonságos gyermekellátást - jegyezte meg.

Kovács tájékoztatása szerint a csecsemő- és gyermekosztályon továbbra is Abdul Gafor Faris és öt közreműködő orvos végzi az ellátást. A megbízott főigazgató elmondta, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a jelenlegi egy főállású és öt közreműködő orvos mellé legalább egy-egy főállású és ellátást vagy ügyeletet vállaló orvost keres az intézmény.

A térség fideszes országgyűlési képviselője,  Hörcsik Richárd azt mondta a gyerekország bezárásáról, hogy azzal kapcsolatban az ellenzéki pártok és képviselőjelöltjeik indokolatlanul, politikai haszonszerzésből keltettek pánikot a lakosság körében azzal, hogy demonstrációt akartak szervezni a kieső gyerekellátás miatt.

Zaveczki Tibor, a DK-MSZP-Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje az MTI-nek azt mondta, örül a hírnek, hogy mégsem zár be a gyermekosztály, de tudomása szerint több olyan osztály is van a 72 ezer ember ellátásáért felelős intézményben, ahol egy-egy orvos távozásával bármikor hasonló, kritikus helyzet alakulhat ki.

Rovatok