Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség nem tud poggyászmaffiáról

2018. február 27., kedd 10:38

A repülőtéren elkövetett lopásokra nem jellemző a szervezett bűnelkövetés – legalábbis ezt állítja a rendőrség. Az elmúlt időszakban egyre több ferihegyi lopásról lehetett hallani, majd amikor ezek az esetek nyilvánosságra kerültek és a sajtó a poggyászmaffiáról írt, a rendőrök lecsaptak néhány tolvajra. De bűnszervezetről nincs tudomásuk a hatóságoknak.

A repülőtéren elkövetett lopásokra nem jellemző a szervezett bűnelkövetés. Lopások tekintetében tipikusan az egyéni elkövetés a jellemző.

Ezt válaszolta az Országos Rendőr-főkapitányság az Indexnek, amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy az elmúlt öt-tíz évben a rendőrség leplezett-e le olyan, a reptéri lopásokkal összefüggő bűnszövetséget, amely szervezetten követte el ezeket a vagyon elleni bűncselekményeket.

A rendőrség szerint tehát nincs poggyászmaffia sem. 

Ez azért is meglepő, mert az Indexnek több forrás is részletesen beszámolt arról, mi áll a ferihegyi poggyászdézsmálások hátterében, márpedig ezekből az információkból úgy tűnik, hogy a lopásokban érintettek összejátszanak egymással. Legutóbb a Magyar Nemzet és a Magyar Idők írt arról, hogy már nem csak kétkezi munkások, hanem legalább egy középvezetői szintű beosztott is felkeltette a rendőrség érdeklődését. 

A budapesti nemzetközi repülőtéren működő poggyászmaffiáról már korábban írtunk egy nagyobb cikket, a nagy port kavart eseteket erőteljes rendőri fellépés követte.  A rendszeressé váló poggyászfosztogatás miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február elején soron kívüli ellenőrzést rendelt el Ferihegyen, a rendőrség pedig a helyszínen ellenőrzi a rakodást. Ennek ellenére nem állt le a fosztogatás, Babos Tímea teniszező Dohában vette észre, hogy kinyitották a bőröndjét  és kiloptak belőle néhány dolgot, aztán rendőrök fogtak el egy munkást, aki  egy bőröndöt háromszor is kinyitott . Korábban Dél-Korea nagykövetsége adott ki figyelmeztetést a ferihegyi maffia miatt.

De ha csak arra a statisztikára támaszkodunk, amit a rendőrség az Indexszel közölt, akkor kijelenthető: nemcsak a poggyászmaffia nem létezik, de még a helyzet is jobb, mint évekkel korábban, legalábbis ami az ismertté vált lopások számát illeti. Merthogy míg tavaly 77 esetben indult nyomozás poggyászlopás miatt, addig 2013 és 2015 között mindig jóval több mint száz esetet tartottak nyilván. Íme a statisztika:

2013-ban 193 db,

2014-ben 139 db,

2015-ben 123 db 

2016-ban 71 db,

2017-ben 77 db nyomozás indult. 

Igaz, ez nem jelenti azt, hogy pusztán ennyi alkalommal loptak volna, mindössze arról árulkodik ez a számsor, hogy ennyi esetben született feljelentés, majd indult nyomozás.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sem az elrendelt konkrét ügyek nyomozása során, sem bűnüldözési feladatainak célirányos teljesítése során nem talált összefüggést az utasbiztonsági ellenőrök mint tippadók és a poggyászrakodók mint a bűncselekmény konkrét elkövetői között. 

Korábban részletesen leírtuk a poggyászok útját. Amint a csomag a szalagra kerül, egy teljesen lezárt, bekamerázott úton át kerül a poggyászosztályozó rendszerbe. Ezen az úton senki nem nyúlhat fizikailag a poggyászhoz, minden automatikusan történik. Amikor a szalagról a csomagok lejönnek, a rakodók a check-in pultnál a poggyászra ragasztott jelzések alapján szortírozzák azokat. A poggyászosztályozó helyiség ugyan be van kamerázva, de korábban azt írtuk, hogy a rendszer kijátszható. Előfordul például, hogy olyan magasan állnak a poggyászok, hogy eltakarják a kamerát. Csúcsidőszakban, kora reggel, délben és délután halmozódik fel a legtöbb csomag, ilyenkor a legkönnyebb lopni, és forrásaink szerint ezt meg is teszik azok, akik így keresik meg a mellékest az egyébként alacsony fizetésükhöz. 

A rendőrség szerint a poggyászosztályozóban olyan sok kamera van felszerelve, hogy ha az egyik takarásban lenne, egy másik rögzíti a képet. Éppen ezért a poggyászosztályozóra nem jellemző, hogy ott lopnának a rakodók – állítják a rendőrök. 

Korábban írtuk, hogy ugyan néhány légitársaság alkalmaz olyan munkatársakat, akik kézi kamerával rögzítik a pakolásokat, így akadályozva meg a lopásokat, azonban többször előfordult, hogy a felvételeket visszanézve éppen a lényeges pillanatot nem rögzítette a kamera. A rendőrség ezzel kapcsolatban az Indexszel azt közölte, hogy  minimális azon légijáratok száma, ahol a földi kiszolgáló társaság biztonsági személyzetet alkalmaz a csomagrakodás biztonságának növeléséhez. De hozzátették azt is, hogy ezzel kapcsolatban nincs negatív tapasztalata a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak.

A rakodók – mielőtt állásba veszik őket – biztonsági átvilágításon esnek át. A rendőrség szerint ilyenkor az átvilágítók nem végeznek környezettanulmányt. „A légiközlekedésről szóló törvény 67.§-a szabályozza, hogy milyen esetekben és milyen módon kell a védelmi háttérellenőrzést elvégezni, ebben a kérdezett környezettanulmány nem szerepel. Azonban védelmi háttérellenőrzést nemcsak a rendőrség, hanem a TEK, az AH és a NAV is végez párhuzamosan” – írták válaszukban.

Rovatok