Komoly felzúdulást keltettek a diplomás ápolók körében azok a nyilatkozatok, amelyekben a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság tiltakozott az egyetemi szakápoló (MSc) képzések miatt. Az egészségügyben bizonyos szakterületeken egyre nehezebben kezelhető az orvoshiány.  Ennek megoldására indították el tavaly szeptemberben azokat a másfél éves egyetemi mesterképzéseket, amelyeken aneszteziológiai, intenzív-, sürgősségi-, geriátriai-, közösségi- és perioperatív szakápolókat oktatnak. Az első hallgatók 2019 januárjában végeznek, és felügyelet mellett bizonyos feladatokat átvehetnek az orvosoktól. A vita most azon zajlik, milyen beavatkozásokat végezhetnek ezek a kiterjesztett hatáskörű szakápolók. Ezt kell legkésőbb jövő februárig meghatározni az egészségügyi törvényben. 

Korábban az aneszteziológus orvosok körében az keltett felháborodást, hogy a másfél éves egyetemi mesterképzés után elvileg ápolók is altathatnának beteget a műtéteknél, holott ez az egyik legrizikósabb orvosi beavatkozás. A képzés tananyaga szerint legalábbis számos olyan műveletet (légútbiztosítást, ballonos lélegeztetést, önálló altatást) meg kell tanulniuk ezeknek a szakápolóknak, amelyeket eddig csak orvosok végezhettek. A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság attól tart, hogy emiatt több lehet a műhiba, ezekért viszont továbbra is orvosoknak kell majd vállalni a felelősséget.

Az egyik ilyen MSc-képzést elindító Pécsi Tudományegyetem szerint viszont számos nemzetközi példa mutatja, hogy kis rizikójú betegeknél ezek az asszisztensek tehermentesíthetik az orvosokat. Közben ma is bőven előfordul, hogy egyes kórházakban - szabálytalanul -  asszisztensek altatnak betegeket az orvosok iránymutatásával. Az egyetem szerint ennél biztosan jobb lesz, ha egyetemi mesterképzésen kiképzett szakápolók végzik ezt úgy, hogy erre jogszabály is születik. Ezzel nem maradna el annyi műtét, rövidülnének a várólisták.  

A pécsi aneszteziológiai szakápoló képzés egyik hallgatója január elején nyílt levélben osztotta ki Csomós Ákos professzort, a Magyar Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Társaság elnökét. Ruttkay Bánk elsősorban azt kérte ki magának, hogy Csomós Ákos az egyik nyilatkozatában azt mondta: „Én idézőjelbe tenném a magasan képzett nővér kifejezést".

Az egyik budapesti kórház intenzív osztályán főnővérként dolgozó Ruttkay azt írja: ő ugyan nem orvos, de számos szakképzettséggel rendelkezik, amelyeket több mint tíz év tanulással szerzett meg. 4 év egészségügyi szakközépiskola, 12 hónap felnőtt szakápolói képzés, 12 hónap intenzív betegellátó szakápolói, 12 hónap kardiológiai szakasszisztensi képzés, 4 év egészségügyi főiskola után most éppen a másfél éves egyetemi mesterképzését végzi.

Ön szerint nem vagyok magasan képzett? Mindenkinek saját belátására bízom ennek megítélését. A velem egy csoportba járó, az Ön által olyannyira támadott MSc ápoló képzésen résztvevők hasonló adottságokkal, és tudással rendelkeznek.

A most indult egyetemi képzésre eleve csak olyan embereket vesznek részt, akik már diplomával rendelkeznek, egészségügyi főiskolát végeztek, és többségük hosszú ideje dolgozik kórházban, komoly gyakorlattal rendelkezik. Ruttkay arra hívja fel a figyelmet, hogy az orvosok csak akkor tudnak megfelelő döntést és terápiás javaslatot tenni, ha megfelelő információk birtokába vannak. Ezeket az információkat az orvosok ezektől "a nem magasan képzett" ápolóktól kapják, akik amúgy jóval több időt töltenek a betegekkel, mint az orvosok. 

Ruttkay szerint az ilyen nyilatkozatok nem igazán tesznek jót annak, hogy sok ápoló minden nehézség ellenére mégiscsak az itthoni egészségügyben marad, pedig a hazai kórházakban az orvoshiány mellett még súlyosabb a hiány szakképzett ápolókból. Ruttkay szerint 

az elvándorlás oka nemcsak a pénz, hanem az is, hogy egy egészségügyi szakdolgozó előtt nincs igazi perspektíva.

A most indult új képzés épp ezt adja nekik: egyetemi diplomát szerezhetnek, új ismeretekkel gazdagodnak, és a kórházon belül is új feladatköröket láthatnak el.

A képzés körüli vitákban felmerült az is, hogy ha ezek a szakápolók egyetemi diplomát szereznek, a magánklinikákon akár át is vehetik az orvosok helyét a kisebb rizikójú, egynapos sebészeti ellátásoknál. Ezt az egyszerű piaci logika diktálja: nekik kb. fele annyi óradíjat kell majd fizetni, mint az aneszteziológus orvosoknak.

Az ápolási mesterképzést az állam komoly összeggel támogatja. Az ide járóknak külön ösztöndíjat alapítottak. A Mihalicz-ösztöndíj az első félévben 640 ezer forint (havi 106 ezer forint), amelyet egy összegben fizetnek ki. Az ezután következő félévekben a tanulmányi eredménytől függően 320.000 - 640.000 Ft/félév.

Ez anyagilag sem elhanyagolható segítség a kis keresetű szakápolóknak, de nekik ezért sokat kell vállalniuk: a továbbképzést munka mellett végzik, ráadásul alá kell írniuk egy röghöz kötési szerződést is, amely szerint egyetemi diplomájuk megszerzése után 3 évig állami egészségügyi intézményben dolgoznak. A feltételek között szerepel az is, hogy akár ki is vezényelhetik őket olyan kórházba, ahol nincs megfelelő szakember.

A Magyar Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Társaság legutóbbi közleményében azt írta: nem szakmai féltékenység miatt emelték fel hangjukat a szakápoló képzés ellen, csak az a szempont vezeti őket, hogy a betegek biztonságát minden körülmények között garantálni tudják. "Egyikünk sem azoktól a jól képzett, jelentős gyakorlatot szerzett szakápolóktól félti a szakmát, akikkel öröm együtt dolgozni – itt azt kell megakadályoznunk, hogy az iskolapadból néhány éves képzés után kikerülő MsC ápolók teljes önállósággal, de az ahhoz szükséges tudás nélkül végezhessenek aneszteziológiai vagy intenzív osztályos tevékenységet" - olvasható a társaság honlapján.

Az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakmai kollégium közben elkészítette javaslatát arról, milyen feladatokat lássanak el a kórházakban az egyetemi végzettségű aneszteziológiai szakápolók. A szakmai kollégium továbbra sem javasolja, hogy önálló altatást végezzenek a műtéteknél, még orvos felügyelete mellett sem.