Index Vakbarát Hírportál

Winetou tévét, számítógépet, játékkonzolt lopott Bujákon

2018. március 7., szerda 20:16

Szórakoztatóelektronikai eszközöket lopott Bujákon két felnőtt férfi és egy fiatalkorú - számolt be a Zsaru Magazin. A különös nevű, román A. Winetou azt vallotta a rendőröknek, azért lopott tévét, számítógépet, játékkonzolt és monitort, hogy ebből gyűjtsön pénzt a hazautazásra a Dél-Kárpátokba, mert nagyon honvágya volt. A 30 éves férfi a 22 éves bujáki R. Imrével és annak 13 éves öccsével január 10-én hatoltak be egy házba, és onnan lopták el ezeket az eszközöket. 

A betörések után nyomkereső kutyát indítottak a rendőrök, aki pár órán belül elvezette őket R. Imre lakhelyére, a padláson pedig megtalálták, és lefoglalták az elvitt tárgyak nagy részét. A két felnőtt férfit előállították, ekkora vallotta be Winetou, hogy pont azért lopta el a dolgokat, mert fel akart hagyni a bűnöző életmódjával, és vonatjegyet akart venni a lopott holmik árából. 

Mivel magukkal vitték a 13 éves fiút is, ezért kiskorú veszélyeztetéséért is felelniük kell, a rendőrök vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek. 

Rovatok